Eltűnt. Ma reggel már nem kelt fel velem. Az első éjszaka, amit normálisan, párnákon töltöttem és ahol végül hason fekve találtam nyugalomra. És most már minden érhet, csak a kontaktlencse nem úgy novemberig. A hidegfront érkezésére sajog. Jóban leszünk, csak tapadjon és még egyszer ne akarjon világot látni így. Majd inkább viszem magammal, ahogy eddig is.

Akiknek óriási köszönet és hála jár:

Advertisements

Lassan eljön a nap és visszatér a buborékmentes lét. Napról napra zsugorodik, minden reggel farkasszemet nézünk és emlékeztetjük egymást létezésünk értelmére. Neki mennie kell, nekem maradnom. Csendben, nyugodtan, higgadtan. Gyakorlom. Gyakoroltatták. Néha megy. Néha nem.
Az orvosi kontrollok nagyon széles mosolyokkal, biztatással, emberséggel, törődéssel és maximális professzionalizmussal telnek. Voltam bent kétszer imördzsönszi módon és egy órán belül látott orvos és persze, szerencsére semmi gond nem volt a szemmel. Telefonszámokat cseréltünk, hogy tudjunk konzultálni szem és jógaügyben.

Türelemjáték. Mint tegnap a bronzmeccse. Egyik pont ide, a másik oda, a végét meg rezzenéstelen arccal lehet megmenteni. Érem járt érte. Büszke vagyok ezekre a sportolókra, a kitartásukra, az elszántságukra és a pszichés erejükre. Most legalább van időm nézni:)
Türelemjáték, amikor 740-kor a 30-as sorszámot tépem le a kontrollra és közben azon tűnődöm, hogy a főorvos ennyi beteg után nekiiramodik a műtőnek és “lehúz” pár műtétet levezetésképp.

Ez a Szentimre rendben van. Ismét voltam kontrollon, ezúttal a főorvosnál, Dr. Ferencz Máriánál. Akárhányszor bemegyek, valami pozitív élmény talál meg. Mondjuk alapból megkapom, hogy nagyon fiatal vagyok (?) – hát a sok szürkehályogos között egyébként tényleg – meg hogy nagyon okosan irgalmatlanul gyorsan behúztam anno a kórházba. Ma pont három hete. Az orvosok, nővérek hatékonysága, kedvessége és törődése bőven felülírja a bejárós rendelő mellékhelyiségének hétfő hajnali kosz-szintjét – amin el is tűnődtem, hogy ha ez hétfőn 730-kor ilyen koszos, akkor vajon mikor takarítják? Pénteken biztos nem és hétfő reggel sem. Vagy csak heti egyszer? Na mindegy. Még jó, hogy nem látok tökéletesen. Egyelőre. Sorszám, pupillatágítás, várakozás, főorvos, kontroll, kakóscsiga, otthon.

Hosszúak. Évek óta most érzem megint, hogy van időm. Gyakorlatilag bármire. Ebből levonom mindazt, amiket nem csinálhatok, és akkor ez az idő megtriplázódik.
Talán 2006 óta nem volt ennyi időm, amikor otthagytam Írországot és beleugrottam a semmibe New Yorkban. Szabadon választott szabadesés volt és nehezen tudtam mit kezdeni vele. Akkor a nyirokkeringésem hibernálódott és alig vártam, hogy visszatérjek Európába. Most itt vagyok és nem is vágyom sehova. Még Budapestre sem. Ez nem szabadon választott, max tudat alatt, de az meg a tudat alatt lakozik, lehet mélyre ásni – na ez szabadon választott.

Telnek a hétköznapok, főleg Biatorbágyon, csak a kontrollokra megyek be a városba (pl. holnap). A családnak köszönhetően lekerült minden teher a vállamról, az utóbbi napokban már főztem is, többnyire sikerül kicsit mindent melléöntenem, ez így izgalmas, nagy baleset nem történt és még az összes ujjam is a helyén van. A síkokat továbbra is 3D-ben látom, a konyhát meg 2D-ben 🙂

Nahát képzeljétek el, azért volt egy-két kalandos dolgom mostanában.
Az egyik még a kórházban, ahol a kötelező EKG-n is átestem, valamikor a kétségbeesős első estén. Rám rakták a cuppanós cuccokat és beindították a motort. Azzal foglalatoskodtam, hogy miként változnak a bipbipek normálisan illetve tudatos kilégzéssel és persze lassabbak lettek az utóbbinál, de mihelyst tudatvillanásom alakult ki a műtét gondolata kapcsán, jelentősen felgyorsultak a monoton jelek. Háromszor is ki kellett nyomtatni az eredményt, gondolom, talán ez fura képet festhetett egy betegről, meg az is lehet, hogy nem.

Buborék. Ennyit látok. Egy bazi nagy buborékot. Ami remeg, rezeg, mozog, úszik, ahogy az egy buboréknak dolga. A műtét tehát sikerült. Minden elhangzott szóra figyeltem, nehogy legyen egy „jaj, na az ott…meg még ez is” kifejezés a fejem felett. De nem volt. A spártai első nap után a reggel ismét vizsgálattal kezdődött, már régen nincsenek formális vizitek, csak folyosói sorbanülés, sokszereplős látásvizsgálat az elmaradhatatlan pupillatágító cseppek után.

Megkísérlem a blogírást. Blogírni akkor szoktam, ha van miről. Vagy még akkor se sokszor. Mostanában lenne bőven miről, a januárban-februárban még csendesnek látszódó év alapjaiban borult fel – ami nem baj, mert emergency-ben elég jó vagyok, de azért ami sok, abból elég.
Kevin is úgy döntött, hogy az elmúlt hónapok mindenségét feldolgozandó itthon marad nyárra – történetünkben először, hogy nyugizzunk, nyaraljunk, napozzunk, stb. Újrakalkulálás, újrakalkulálás, újrakalkulálás…

• 2016 May 14-15 BOBBY CLENNELL (USA)
• 2016 Szeptember 10-13. STEPHANIE QUIRK (NZ)
  Day1+2.  (weekend) General workshop – open for experienced practitioners
  Day 3+4: adjusting & therapy application – for certified Iyengar yoga teachers only!
• 2016 November 26/27 LAURIE BLAKENEY (USA)

További részletek a Guest teachers 2016 aloldalon. / More info on Guest teachers page.