INDIA ’15

15 December – itt a vége…fuss el véle!

Most már itthon. Lázmentesen. Végre! Csend van és hideg:) De jól esik!

A Mumbai reptéren töltöttük az utolsó éjszakát egy pár hónapja nyílt tranzit szállodában. Az előnye, hogy a terminálon belül van és hogy új – annyira, hogy 5 embert kérdeztünk meg és hatféle irányt kaptunk. P10. P2. P4. P6. És persze valahol máshol volt. Elég high security van az egész reptéren, így a szállodába sem egyszerű bejutni. Szép a design, az étel is ehető volt és két egész szint állt rendelkezésünkre, hogy sétálhassunk egy kicsit, a két arrival hall. Kaptunk fejeként 15 perces talpmasszázst, ami szuper volt és még aludni is tudtunk pár órát a hajnali 4-es gépindulás előtt. Az út eseménytelennek lett volna mondható, ha felszállás után nem leszek rosszul, így a kis zacsis megoldást választottam, bár szinte semmi nem volt a gyomromban a rosszulléten kívül. Az indiai gépeken általában nem szokott hely lenni, hát ezen sem volt, úgyhogy próbáltam lefeküdni egy B ülésen úgy, hogy Kevinen volt a lábam és saját székemen valahogy feküdtem – ma már nem tudnám reprodukálni, de a szükség nagy úr. A hosszabb, 5 órás úton aztán csináltak egy egész sort nekünk és én gyakorlatilag végigfeküdtem az utat, csak enni keltem fel. Milyen jó, hogy ázsiai vega kaját rendeltem, mert rá se bírtam nézni. A csukott szemhéj mögött lassan telt az idő, de ahogy telt, úgy töltődtem fel vitalitással. Itthon Anyukám várt a reptéren, otthon meg a szuperfinom húslevese, a táskák tartalmát gyakorlatilag beöntöttük a mosógépbe, hogy az egész élményt kimossuk és elrakjuk a helyére.

Aludtam 14 órát. Nagyon furán kóvályog a fejem, a tér és az idő érzékelhetetlen és a tornyosuló teendők sora értelmezhetetlen. Jó itthon lenni és mint India után általában, az ember igyekszik magát és a mikrokozmoszát újradefiniálni. Hát ezt teszem. Péntektől majd publikusan is. Itt a vége…fuss el véle.

13 December – csakazértis…

…hazamegyek. Mára sokkal rosszabb állapotba kerültem mint eddig, a lázam az erősebb paracetamol ellenére sem ment le, az állandó émelygés mellé jött a szédülés és a “blackout”, mintha nem lennék a testemben. A láz pedig csak emelkedett. Úgyhogy megint telefon az orvosnak, újabb gyógyszerek, latolgatjuk, haza tudok-e utazni ilyen állapotban, de 1-2 nappal eltolni az utat sincs értelme, mert a végső gyógyulás még akár egy hétig is eltarthat. Az Iyengar családhoz egyébként közelálló orvos osztotta az indiaiak pozitivizmusát, “az Ön férje hangzásra remek ember, vigyáz magára, nem lesz gond a hazaúton”. Bedőltem az ágyba lázálommal. Aztán miután végképp kiábrándultunk a medencénél ma tömegesen megjelenő infantilis indiai fiúk csinnadrattájából, elkezdtünk pakolni – és őszintén elkezdett jönni az energia. Igen, akkor is hazamegyek és kedden már húslevest fogok enni, Anyukám főztjét és karácsonyozni fogunk. Nem lesz gond holnap. Szorítok.

Hát ez az India nem olyan lett, mint amilyet szerettem volna. India sosem olyan, mint amit az ember elképzel. Februártól nem vártam sokat és szuper volt. Ezt most vártam, s bár így alakult, nincs bennem keserűség. Most már csak otthon szeretnék lenni.

A tanulás nem az ászanákról szólt, hanem valós élethelyzetekről, egészségről, visszalépésről, feladásról, elfogadásról. Nem a pránajámáról szólt, hanem annak öröméről, hogy egyáltalán kapok levegőt és egyszer talán a köhögésem is megszűnik. Nem a társasági életről, hanem az otthon melegének, az összetartozásnak erősítéséről, hogy ketten könnyebb és hogy mindannyian egymásra vagyunk utalva. Rengetegen segítettek a napokban és sok kedves képet fogok őrizni erről az útról is. Aztán majd megérkezik a DVD és végiggyakorlom Geeta tanítását.

12 December – All aboard for HEALTH- azaz az indiai egészségvalóság
Páratlan élményekben van részem. Mondjuk nem emlékszem, hogy a programleírásban ezek szerepeltek volna:)
Tegnap visszamentünk a kórházba a vérvétel leletekért, szerencsére mindegyik negatív (malária és mittoménmi), de mivel az arcom egyre pirosabb és a karom is és irritáló érzés, ezért mocsári láz (dengue fever) gyanúval még egy adagot levettek. Kevin ugrott minden olyan momentumra, ami a higiéniát veszélyeztette volna, hát azért más az ingerküszöbünk odaát, nyugaton, ez kétségtelen. Mondjuk milyen hülye dolog lenne így összeszedni még valamit…egy kórházban…:)))
Ma reggel szinte kipattantam az ágyból, már második napja a paracetamol hatására láztalan vagyok – ami persze nem azt jelenti, hogy nincs lázam, csak hogy gyógyszerrel uralom alatt van. VÉGRE egy hét után ettem gyümölcsöt és ki akartam próbálni az erőmet, mert hogy a jókedvem azért kezd visszatérni, így elmentem ma a gyengélkedő sarokba gyakorolni. Regeneráló gyakorlás volt, hát mit mondjak, olyan mértékű ernyedtség/kimerültség van rajtam, a csontjaimban, hogy egy supine póz is szinte megerőltető. Úgy éreztem magam – és aztán egész nap – mintha két dimenzió között járkálnék ki-be. Látom a világot magam körül, de iszonyú lassú a reakcióm. Irdatlan módon fárasztott a sok ember, úgyhogy kértem Kevint, ragadjon mellém és válaszoljon az érdeklődő kérdésekre, mert nekem nincs erőm. A másfél órás pránajáma alatt Savászanában voltam, ki/be/ki/be, aztán egy gyors ebéd és a Help Desk – hogyan jutok el a kórházba – immáron utoljára. A helyszín mentőautója vitt el, ami azért tréfás volt, főleg, amikor a sűrű forgalom miatt felrakták a szirénát – én bágyadtan arra gondoltam, szegény valaki, aki bajban van, aztán rájöttem, hogy ezek mi vagyunk:))) Úgyhogy életem első mentős élményén is túl vagyok. Kórház, lelet, negatív. Szóval nem a rettegett mocsári láz. Csak az összes szimptóma az. Valami vírusos, aminek nincs ellenszere, csak az evés (ami nagyon nehezemre esik), ivás (ez egész jól halad) és a pihenés (másra se vágyom) ill. a láz megszüntetésre. Drukkoljatok, hogy ez utóbbi is sikerüljön tartósan és akkor nem lesz gond a hazarepüléssel.
A holnapot kihagyom és inkább a szállodában fogok magamba erőt varázsolni, aztán pakolás és VÉGRE hazafelé vesszük az utunkat, kedden landolunk. Azt hiszem, az egész útra úgy fogok visszaemlékezni, mint egy nagyon fura álomra. Most is annak hat. És csak akkor jövök vissza, ha már nagyon hiányzik India. Ezt az állapotot egyelőre el sem tudom képzelni…

10 December – Az élet fonákos oldala

Nnna, hát lázasan Indiában sem jó lenni. Már két napja tart. Persze nem lehet tudni, mitől van, milyen típusú és meddig tart. Tegnap A sportkomplexum orvosánál jártunk, aki adott ájurvéda gyógyszert és paracetamolt, aminek hatására a láz 39 fokról csak 38-ra ment csak le. Egész nap kint voltam a medencénél, hogy természetes levegőben létezzek. A gyomorcuccból megmaradt az állandó émelygés, úgyhogy túl sok étvágyam nincs, viszont amikor van sem tudok többet enni egy marék valaminél. Éjszaka próbáltuk kiiktatni a nyithatatlan ablakú szobában az AC-t, úgyhogy egy kicsit ment, aztán meg nem, aztán megint igen, aztán megint nem. Nincs semmi életerő a mesterségesen befútt levegőben.
Ma délelőttre sem lett jobb a helyzet, sőt, még bőrpirosodás is jött elő némi viszketegséggel, úgyhogy a szálloda megszervezte a fuvart a közeli kórházba, ami gyönyörűen néz ki, van egy hatalmas Ganesh szobor előtte gyertyákkal, remélem, közbenjár az akadályok elhárításában. 5 percen belül már az orvosnál voltunk, aki alaposan megvizsgált, vért is vettek, holnapra megvan az eredmény és tudni fogják, bakteriális vagy vírusos és aszerint haladunk tovább. Kaptam egy másik lázcsillapítót, amitől most már “csak” 37,4 a lázam. Nagyon érdekes, hogy itt szinte mindenhol férfiak dolgoznak, a szállodákban nem szobalányok vannak hanem szobafiúk, a kórházban is lényegesen több a férfi alkalmazott és mindenki hatalmas érdeklődéssel nézi a fehérbőrűek megjelenését. What is your age? Any pain? Where are you from? Van bennük valami gyermekies érdeklődés és őszinte segíteni akarás. A hoteligazgatóval is megismerkedtünk, aki segít egy nyitható ablakú szobát találni, mihelyst lesz üresedés, bár ilyenből csak highwayview van forgalommal és tülköléssel. Na hát majd meglátjuk…egyébként sokan betegek és sokan ugyanezzel, úgyhogy legalább nem vagyok egyedül, bár ebben az országban ez nem is nagyon elképzelhető🙂

8 December – Szakmaiság – na végre erről is írok

Egészség update: sínen vagyok, még nem 100-as, de alakul a helyzet.
Hotel update: még nem dőlt össze és az egyik éjjeliszekrény lámpán kívül tegnap óta nem esett szét semmi.
Yoganushasanam update:
A rendezvény egy sportkomplexum közepén talált helyet, (a szállodától 10 perc sétára) ahol tavaly is volt. A campus borzasztó, mármint indiaian szép, ezt látjátok majd a képeken is, a kezdés előtti napon egy 8000 fős esküvőt tartottak itt, amit nem sikerült teljes mértékben lebontani és kitakarítani, mire mi odaértünk. A tollascsarnok hatalmas és kb. 1500-an vagyunk a világ minden szegletéből. Minden nap hallok pár “Hi Erika” felkiáltást és a kölcsönös üdvözlés közepette igyekszem összerakni a képet, kivel mikor és hol találkozhattam utoljára. Nagyon sok kedves ember van itt egy helyen. Van egy hatalmas kínai kontingens, egy egész szekciót is átfognak, összesen 6 szekció van, színkódolva és napi rotációval a színpadhoz képest. A színek a nyomtatott anyagokon és a helyszíni kivetítőkön más árnyalatot mutatnak és lilából pl. két csoport van, némi kutatómunka eredményeként bizton állíthatom, hogy mi a világos lilába tartozunk, velünk vannak a svédek, lengyelek, izraeliek, indonézek, dél-afrikaiak és még sokan mások is. Egyébként profi a szervezés.
Az első nap Geeta nyitóbeszédével kezdődött és ért véget, erre elég keveset emlékszem, mert a WC-n töltött éjszaka és a gyomorcucc hatására annyi erőm volt, hogy eljussak a helyszínre, leüljek és visszariksázzak a végén. A jámák és nijámák fontosságáról volt szó alapvetően és hogy enélkül az ászanák csupán fizikai gyakorlatok illetve arról, hogy az astanga jóga három utolsó fokát igazából nem lehet tanítani, de pl. azt sem, hogy a pránajáma gyakorlás közben a gyakorló valójában milyen állapotba jut. Tegnap, azaz a második napon főleg laterális állóászanák voltak illetve Virabhadrasana 1, ebben sajnos szintén nem tudtam résztvenni, mert örültem, hogy élek. Szerencsére a terem hátuljában voltunk, úgyhogy a csoporthoz kijelölt oktatóval megbeszéltük, hogy a gyomromra és a -0,3% energiaszintemre tekintettel támogatott fekvő pózokat fogok végezni. Sunnita (Geeta testvére) néha arra járt és mondta a következő teendőt és láss csodát, a három óra végére egész összeszedtem magam. Az ebédet egy catering cég szervezi, majd’ mindenki váltott ebédkupont, úgyhogy hosszan kígyózó sorok kanyarognak a tradicionális indiai étkek felé: minden nap más régió ízeit kóstolhatjuk (egyszer olasz nap is lesz) – illetve én egyelőre csak szagolgatom és a lehető legkímélőbb verziót rakom össze. Azért ez itt némi kihívás. Amúgy döbbenetes, hogy gyakorlatilag az egész Intézetet kicuccolták ide, a város szélére, az eszközökön, Geeta székén és egyéb kiegészítőkön kívül itt van A pénzváltó, A kókuszdió árus és A zöldséges is. Tegnap délután Abhijata tartott fergeteges bemutatót az eszközök evolúciójáról, sajnos a metódus ezen aspektusát nagyon kevesen értik igazán még a metóduson belül is – erről is szó volt meg a sokféleségről, kísérletezésről számtalan Guruji sztorival és kitűnő humorral fűszerezve. Egy rendkívül talpraesett, hatalmas tudású, mindössze a húszas éveiben járó lányról (sőt példamutató anyáról) van szó, aki méltó képviselője és továbbvivője Iyengar munkásságának. Ma reggel már én is a matracon róttam a köröket az álló és ülőpózokban, aztán végre fejjel lefelék is jöttek, délután pedig egy 1993-as Iyengar tanítás részletet néztük Geeta “real time” kommentárjával, amit néha a stroboszkópra emlékeztető fénytechnika zavart meg, bár lehet, hogy ez része volt a szándékos ébrentartásnak. Ja, ez egy pránajáma intenzív, holnap már ezt is elkezdjük és haladunk a prathyahara és a dharana felé. Azt hiszem, egyre izgalmasabb dolgok következnek🙂
U.I. És minden egyes nappal közelebb kerülünk odahazához és Karácsonyhoz, és az otthon akkor majd nagyon jó lesz!

6 December – Hotelroom with a view

Pár nap kimaradt, mert közben lerobbantam és a leggyorsabb utat választottam a felesleges kilók leadásához – a gyomorrontást. Elég jól ment, úgyhogy az egyik éjszakát 20 perces szünetekkel a fürdőszobában töltöttem, így a kimerültség, vízveszteség és az általános indiai közérzet miatt a Yoganushasanam első napját szerintem inkább majd a DVD-ről fogom érzékelni, mert tegnap egy kicsit a túlélés volt a tét.

Igazából a programról kéne írnom, de még lélekben nem tartok ott. Slowly getting there…

Írok inkább a szállásokról, mert a napokban az csalt mosolyt az arcomra. Az első hetet az Intézet közelében töltöttük praktikus okokból kifolyólag és a tervek szerint itt is maradtunk volna. A szoba 2­csillagnak felel meg és a szolgáltatások is, egyik reggel egy egér rohant el mögöttünk az ülőalkalmatosságon az étteremben, érkezéskor a fürdőszobában cigarettabűz terjengett – valószínűleg a helyi alkalmazottak szívhattak valamit sutyiban, mert amikor kérdeztem, hogy ez a szag normális-e a non-smoking szobafoglalásomnak, egy rövid telefon után ilyen nem fordult elő többet. Az ígért Lakeview természetesen nem létezik, ez mondjuk nem lepett meg, mert a szálloda egyetlen szobája sem néz a tó felé, ami amúgy elég szép, csak nehéz megtalálni és többnyire zárva van a látogatók előtt. Igen, a tó, meg a partjaJ Az Intézet melletti park is csak bizonyos napszakokban van nyitva, néha tűnődöm, vajon elfáradnak a madarak és nekik is kell egy kis nyugalom?! Aztán a tömeges érkezésekkor kiderült, hogy legalább 10 szobányi embernek nincs helye a hotelben, így mindenfelé szétszórták őket a környéken, van, akinek reggel min. 35 percet kell gyalogolni az Intézetig, ahonnan buszok viszik a résztvevőket a min. 30 percnyire található rendezvényhelyszínre. Ezt vizualizálva és egy kicsit elcsigázva a belvárosi zajrengetegtől átraktuk magunkat egy nyugati szállodalánc házába. A sztenderd ismert, de Indiában mindig vannak meglepetések. Az ablakunkon van egy golyóbecsapódás nyom és egy hatalmas törés (ezt posztolom FB-on is). Kétféle szoba van, hájvéjvjú (ilyen a miénk) és hillvjú – ami egy szemétkupacra néz. A képen látjátok, hogy a forgalmon és az üvegtörésen túl még van egy csodaszép és igen különleges óriási hirdetőtábla oldalnézete is, ami ritka bepillantást ad az ilyen tákolmányok belső szerkezetének hosszantartó tanulmányozására. A fürdőben a zuhany a lefolyótól ellentételesen lejt, viszont egy óvatlan ajtónyitásnál az egész műanyag szigetelés leesik. A panorámás megoldás lehetővé teszi, hogy egymás életének minden privát pillanatát nyomon kövessük – na jó, van lehúzható függöny. Volt még egy vízáteresztő forralónk, de ezt lecseréltettük használhatóra és egy elemnélküli széfünk is, ami elemmel viszont kitűnően működik. Ezt most mind tényleg mosolyogva írtam, de azért a napokban a gyomornyűg, a gyakorlás hiánya és az indiai valóság negatív oldala erősen megkérdőjelezte, hogy miért is vagyok itt. A mai szakmai program pedig megválaszolta. Tanulni és magamba szívni mindazt a csodát, amit az Iyengar jóga kínál. Holnap erről írok majd. Addig még erőt gyűjtök🙂

BREAKING NEWS – van egy hűtés nélküli minibárunk, amiben így hideg italok nincsenek, viszont bármikor ehetünk csokifondüt, illetve találtam egy nem működő mérleget is a fürdőszobában. Este szaunáztam egyet és bátran állíthatom, hogy minden vizesblokk a lefolyótól ellentétel irányban lejt. Na, hát ennyit mára, holnap megint egy új nap lesz :)))

4 December – Help

Nnnna végre van időm magammal is foglalkozni egy kicsit. Sajnos az egészségem még mindig nem 100-as, a három héttel ezelőtti megfázás (vagykitudjami) hallatja magát köhögés formájában, illetve nem olyan rossz, ha nem beszélek, dehát ugye az kis híján lehetetlen. Úgyhogy ma eljutottam egy homeopátiás orvoshoz, igen, nem ájurvédáshoz, tegnap hallottam, hogy a világ legjobb homeopátiás orvosai Indiában (!) leledzenek. Mecsoda mázli, hogy van egy kitűnő orvos a sarkon, úgyhogy a mai FB képek erről a rövid sétáról készültek. Az orvosnőről csak jókat tudok írni, alapos kivizsgálás után deklarálta, hogy a tüdőm tiszta és ne aggódjak, kaptam egy hétre elegendő drazsét és a helyszínen lenyeletett egy adag fehér port, amitől azonnal jobban éreztem magam a garatomnál. Kevinnek ezt a kávé tette🙂

Tegnap a hotel 5. emeleti folyosóját kineveztük gyakorlótérnek, úgyhogy négyen kigurítottuk a matracunkat és igyekeztünk magunkat utolérni gyakorlás terén. Az 5 napos kihagyás után az összes ászana nektárként csepegtetett belénk vitalitást és belső egyensúlyt. És közben egyre több ismerős arc bukkan fel nagy fehér batyut cuccolva az Intézetből. Állítólag 1400-an leszünk. És már most arról beszélünk, hogy ha jövőre lesz ilyen, megint jövünk!

30 Nov-2 December

Konferencia

Bátran állíthatom, hogy ennyit még nem ültem életemben, három napon keresztül 930-este 8-ig egy rövid ebédszünettel. Három napos maraton, gyakorlás nélkül, mentális izzadással, ahogy országról-országra végigmentünk, ki hol tart a szövetséggel, az oktatóképzésben, vizsgák terén, milyen problémát vagy megoldást talált a saját háza táján. Számomra a nyertes Ausztrália volt a maga értelmes, érzékeny és humánus megközelítésével, szomorú volt látni, hogy egyes országok mennyire képtelenek egyességre jutni és milyen triviális ügyekkel bombázzák az Iyengar családot a világ szeme előtt. Az Iyengar hagyaték örökösei pedig rendíthetetlenül ültek a helyszínen és önmagukat meghazudtoló módon végtelen türelemmel, empátiával és megoldást kereső attitűddel viszonyultak mindenkihez. Nekem kb. egy perc jutott, így egyetlen kibővített mondattal mutattam be Magyarországot és az egész térséget, amihez utána sokan gratuláltak, főleg az Ausztrálok, úgyhogy remélem, jó úton vagyunk:)
Tegnap este aztán volt egy búcsúbeszéd, ami igencsak könnyeket csalt a szemünkbe, Mindketten megköszönték a sok erőfeszítést, a rengeteg ingyen munkát, szolgálatatot a Szövetségek, bizottságok, vizsgáztatók részéről, mert nélkülük, nélkülünk nem ismerné a világ Guruji munkáját. Elhangzott Iyengar zsenialitása, ahogy a rendszert felépítette és egy emberként vezette és ez valóban akkora falat, hogy ők nélkülünk nem tudják tovább vezetni, kiutat találni az esetleges gubancokból. Dolgoznak a részleteken és jövőre egyszer csak valami kisül belőle.
Passion! Power! Profit! A jógabizniszszagú Kína felkiáltásaszerint.
helyett
Compassion. Responsiblity. Harmony. Birjoo Mehta szerint. És szerintünk is.

1 December

Ejfel van, tegnap es ma EGESZ nap a RIMYI-ben voltunk, ma este 8-kor meg mindig nem ertunk az osszes iyengar joga kozosseg oktatokepzessel kapcs kerdeskor vegere, rank kb. 2 perc jutott. Maratoni konferencia, ahol Geeta, Prashant es Abhijata is reszt vesz teljes odafigyelessel es reflektalassal. Meg az otthoni min. 3 kerdoiv kitoltese utan mar idekint meg 2-ot kellett prezentalni a teljes admin dokumentacioval egyutt…hogy mindebbol mi sul ki a faradt szemeinken kivul, arrol fogalmunk sincs. Mindenki itt van, ez tenyleg tortelmi pillanat es rendkivul fontos, h mi is reprezentaljuk magunkat, nem is akarhogyan! Holnap folytkov, ugyhogy joccakat!

 

29 November

Budapest. Hózik és fázik. Elképzelhetetlen mennyiségű ember ül a Qatar Airways járatán. Balomon Kevin, jobbomon egy nagyon kedves debreceni hölgy, M, aki szintén Púnéba tart – de nem jógázni, dolgozni. Beszélgetünk az indiai beosztottakról, az india és az az európai munkatempóról és az ebből fakadó ütközőzónák áthidalásáról. Filmek, a számomra nehezen értékelhető Minions után a The Second Best Marigold Hotelt választom, hogy szoktassam magam Indiához egy kis giccsel. Az 50 perc dohai átszállás bravúrral sikerül és már dübörögnek a motorok a következő felszálláshoz. Kikerülve minden érzékeny országot végül landolunk Mumbaiban, ahol a kába hajnali hangulatban felsejlik a müncheni (szintén) M arca és az e-tourist visa soraiban támogatjuk egymást. India nekem pont ilyen. Véletlenszerű találkozások, s a dolgok végül kialakulnak mindenféle erőszfeszítés nélkül, a belefeszülés csupán a mi kis nyugati(bb) agyunkban tobzódik. Megosztjuk a fuvart, egy fapados Tavera jut ismét mint februárban, lassan minden forgalomlassítót ismerünk a Mumbai-Pune (egyébként) autópályán, de legalább nem szól (üvölt?) a zene. Szállodai becsekk, zuhanás az ágyba utiruhában. Reggel aztán még több ismerős arc, H Hollandiából, T Lettországból egy “elsőalkalmas” társával, aki még az első kultúrsokkokon sincs túl. Vaishali ebéd, 30 fok, indiai valóság, sok francia ismerős, japán oktatók, Sheila London mellől, lassan valamennyien összegyűlünk. Szúnyogriasztó, köhögésszirup, battld vóter, freslájmszóda, welcome back!

 

…Ééééééééééés akkor idén ismét India – a nem tervezett látogatás az ázsiai kontinensre…november 28-tól jönnek az izgalmak:)

 

Feb. 27. VIGYÁZZ? KÉSZ? RAJT!

Kosztümös főpróbázunk Mónival – már ami a csomagolást illeti, holnap a reggeli óra után megisszuk a búcsú kókuszunkat, az utolsó házi ebédünket és irány a taxival Mumbai, a reptér mellett lesz a főhadiszállásunk az utolsó éjszakára, ami már szinte belépő a “nyugati” civilizációba. És mint mindig, most is vegyes érzésekkel teli, mert van, ami nagyon nem fog hiányozni és persze lesz, ami igen és sok mindenre akkor jön rá az ember, amikor már otthon van…és megint elkezdődnek a hétköznapok…de azért még ne szaladjunk ennyire előre, az utolsó este nagyon jót beszélgettünk a szállásadóinkkal, akiknek mindkét fia az USA-ban él és dolgozik és egyáltalán nem akar hazaköltözni, így magányosak és kiadják most már mindkét lakásukat. Púna lakossága több mint 10 millió, anno India Cambridge-ének is hívták, majd az IT robbanásszerű fejlődése végett elképesztő tempóval fejlődik, növekszik, ami egyben teljesen megváltoztatja a városi életet, annak levegőjét, klímáját, struktúráját. Az oktatás színvonala csökken, hogy az emberek könnyebben irányíthatóak legyenek, az árak meg folyamatosan nőnek. Na ezt a sűrűséget hagyjuk a hátunk megett holnap, hogy először egy még sűrűbb város érintésével hazatérjünk a csendes Budapestre, egy másik kontinens, egy másik évszak és más tempó vár majd ránk. És asszem mégis visszajövünk, csak azért alszunk még rá egy párat:) S bár még nincs teljesen vége az útnak, mégis érdekes meglátni, hogy eddig mind a négy kintlétem másra helyezte a hangsúlyt, ezúttal a gyakorlásé volt a főszerep, tudtam pihenni is (!!!), volt, amikor konkrétan nem csináltam semmit és bizony nagyon jól esett, bízom benne, hogy pár dolgot át tudok menteni érkezés után.

Hamarosan találkozunk ?!

Feb. 25. NEMÉRTEMSÉG

Ma két éttermi sztorim van:

M barátommal ebédeltem egy nagyon zöld étteremben, ahol kértem fresh lime soda-t: Plain, pls – mondtam. Nézett rám kikerekedett szemmel. No sugar, no salt – erősítettem meg. “No lime?” jött a kérdés. Lime yes – mondtam érthetően. “Plain” jött a válasz. A plain az plain, még hatásszünettel is:)

Ebéd után barátom egy sima fekete teát szeretett volna angolosan. Nnnnna, valahogy így zajlott:

M Can you bring me plain black tea with milk separate?

W(aiter): ?

M Black tea?

W Yes?

M Milk separate?

W Yeeeeees

Majd elment egy körre, de láttuk, hogy tanácstalan…

W Sir black tea with masala or spices?

M No, simple black tea in hot water and milk. Separate. You know, we are those strange people.

Aztán kijött a fekete tea, csurig töltve úgy, hogy egy csepp tej se fért bele. Kijött a tej is egy másik csészében, ami jég hideg volt, de volt.

M Can I have a spoon?

W Yes, how many, two or three?

M Just one – nevettünk.

Feb. 22. ALICE EPERORSZÁGBAN

Hol is kezdjem, talán a végén, hazaértünk, mármint a púnai lakásba, épségben, kissé leégve és hamisítatlan indiai élményekkel gazdagodva.

Szombaton nekilódultunk Eperországnak, amit Mahabaleshwarnak és Panchganinak hívnak, Mumbai és Púna közkedvelt kirándulóhelye. Kb. 100 km-re van, viszont három órába telik. Egyik híressége az epren kívül, hogy rengeteg iskolaotthon található a remek levegő miatt, ide járt Freddie Mercury is több éven át. Először gigantikus városnegyedeket hagytunk el, embertelen tempóval nőnek ki a semmiből, az út mellett méterenként luxuslakások hirdetései. Emlékeim alapján az árszínvonal kb. a budapestinek megfelelő. Na, valaki? Aztán egy autópályára értünk, ahol azért néha ér a forgalommal szemben haladni valamelyik sáv szélén, természetesen gyalogosan is ér átrohangálni, hogy a monoton utazás élménydússá váljon. Egy idő után a luxushotel hirdetések következtek, amik a célállomásunkat is megnevezik, de a hirdetések itt amúgy is mindenről szuperlatívuszokban pózolnak, aminek valóságtartalma többnyire kacagtató. Legalább formában tartjuk a rekeszizmunkat🙂 Egy szakaszon egy irányban lökdösődünk felfelé a hegyen, mint a hangyák a dombon, egyszer jobbról előzve, másszor balról, elöl ülök, de egyáltalán semmi félsz nincs bennem, az autó stabil a 6 utassal és a sofőr bőven ura a helyzetnek. Emelkedőn felfelé viszonylag ritkán vált vissza, úgyhogy ha mégis van hely, akkor cammogva haladunk el egymás mellett. Aztán jött két alagút, ahol nem annyira ér felkapcsolni a fényszórót, viszont a vészvillogót igen…egyszer szívesen megnéznék egy helyi KRESZ könyvet, ha van ilyen. A forgalom mindazonáltal balesetmenetesen zajlik, csak visszafelé esett be az árokba egy motoros utasával, amikor nem fért el mellettünk egy előzésünk alkalmával.

Megérkeztünk az organikus farmra, a földszinten három ökör fogadott, aminek láttán elkezdett tolatni a sofőrünk sűrű ‘”ájmszorriájmszorri” rebesgetés közepette, de megnyugtattuk, hogy mi tényleg itt fogunk megszállni és próbáltunk jó arcot vágni a tehenes meglepetéshez. Milyen hely lehet, ahol még a sofőr sem akar aludni?!

A kezdeti meglepetést azonban felülírta a sármos pihenőteraszok, nyugágyak látványa, lassan a szobáinkat is átvettük, megtekintettük a sorban álló mellékhelyiségeket is a kültéri mosdókkal, ahol igazi tűz égett az üstben forrósodó “bucket shower” víz alatt. A ház és a kanyon között egy vidámpark kapott helyet, ami kissé átvette a kilátást, így betértünk, hogy kisétáljunk a kanyon szélére, vagy legalább lássuk a tájat. A hegyek sejtetően magaslottak előttünk és az “alig várjuk a holnapi kirándulást” érzésébe azért csak bekúszott egy rozsdás busz, egy rakás használt autógumi és egy csomó fémhulladék. Incredible India.

Beszélgetünk, kit mi sodort a jóga felé, vannak köztünk perui, kínai, izraeli, holland, amerikai és magyar gyakorlók. 12-en közbeültük a vacsora asztalt és igazi indiai finomságokat kebeleztünk be, hogy ne érje szó a ház elejét. Nyugovóra tértünk, nekem meg az jár a fejemben, hogy a 10 évvel ezelőtti latin-amerikai hátizsákos, “egyedülös” kirándulásaimban sokkal otthonosabban éreztem magam, persze sokkal közelebbinek is érzem azokat a helyeket, mint Indiát, vagy talán az elmúlt 10-12 év eredménye ez a lassabban való hozzászokás…on and off alvás volt, aztán jött a reggeli vödrös zuhany, isteni reggeli friss gyümölcsökkel, zabkásával, chai-jal, aztán irány a kanyon. Mesebeli, lélegzetelállító, óriási méterek, szinte átfoghatatlan dimenziók milliónyi gyerekturistával, akik néha összepasszíroznak minket, hogy “csak egy fotó” rólunk, velünk, mellettünk, miközben a grillezett kukorica szaga lebeg a levegőben és epres frissítőket kínálnak, amiből azért nem nagyon merünk inni, mert a nyugati gyomrunk nem viszi a helyi vizet, akár folyik, akár jégkocka. Ebéd, ahol a no-spicy étel lényegesebben csípős, mint a spicy, majd jön egy festői tó, ahol végül mégsem csónakázunk, mert igazából messziről szép, a közelieket a FB képeken látjátok, plusz a 36 fok sem volt nagyon invitáló. Úgyhogy irány az autó és irány a púnai otthonunk, még világosban, hogy ne borzoljuk az idegvégződéseinket.

Már csak egy hét…

Feb. 21. ITT A HÉTVÉGE! és már csak egy hét van hátra…

Reggel van, csicseregnek a madarak és a szombati zajszint kellemesen alulmúlja a hét korábbi Síva ünnepeit. Soha nem látott ricsaj öntötte el a várost, gondolom, az egész országot. Mi is nagyon élveztük – mondanám, ha igaz lenne. Mónival már számoljuk a napokat, erősen gyúrtunk csütörtökre a héten, hogy megint eljuthassunk a civilizált pihenőhelyünkre a medencéhez, itt nem nehéz megszabadulni a feleslegesnek ítélt rúpiától, de legalább nem vágnak át és a szolgáltatás tökéletesen tükrözi az “otthoni” árakat. Mondjuk az kár, hogy az öltöző mínusz két fokos, így a kinti 36 foka és a szauna 70 foka után bizonyosan megvalósul a szamádhi állapota, mert a hirtelen lefagyott fejben valószínűtlen, hogy bármilyen gondolat is felmerülne🙂 Gondolom, az árban benne volt az estére kialakuló fejfájás, úgyhogy így tényleg minden addicionális szolgáltatást kiélveztem.

Tegnap gyomorterápiára fogtam magam, valami erős nem tetszett neki, csak az ízlelőbimbóimnak, úgyhogy az emésztés csataterén le kellett játszanom egy-két meccset, de győztem, úgyhogy ma már bőszen majszolom a mini banánt, a mézédes szőlőt, a sárgadinnyét, a nemjuteszembemianeve barna gyümit és társait némi mandulával. Isteni volt a bélnyújtó gyakorlásom is, kivételesen felemelő volt a támogatott hátrahajlásokkal és a fejjel lefelékkel.

Na ma Geeta óra lesz és indulunk egy kis kirándulásra, az isteni gondviselés (értsd én) megszervezte az autót (nem kell izgulni, sofőrrel🙂 és a szállást (egy organikus farmon!), 12-en megyünk az Intézetből, mindenféle náció. Mónival tanakodunk, hogy milyenek lesznek a körülmények, biztos ami biztos, indulás előtt lezuhanyzunk, egy napot már akárhogy is kibírunk🙂 Majd mesélek…

Feb. 17. NEM MIND ARANY, AMI FÉNYLIK. RÚPIA AZ, AZ BIZA.

A mai nap Shiva legnagyobb ünnepe, ismét egy lehetőség, hogy a város még zajosabbá váljon, de persze színesebbé is, felvonulás húzódott el az ablakunk alatt, most épp tűzijáték tombol a közelben. Este van, vacsi után Mónival esti mese helyett a billentyűzetet bűvöljük.

Nem tudom, Shiva miatt-e, mindenesetre a mai napunk a pénz jegyében telt. A tegnapi sikeres szövetségi befizetések után ma saját okból bolyongtunk. Az első megállónk egy kicsi utazási iroda, ahol az angol nyelv ismerete túlszárnyalja a háztömb átlagát, értik, a nyugatról jött fura szerzetek mire vágynak. Egyik amerikai barátunk is velünk tart, akivel arról diskurálunk, hogy az itteniek közül sokan a fehér bőr láttán a dollár jelre asszociálnak, az árak hirtelen megváltoznak és semmi nem annyiba kerül, mint előtte. Hétvégére kirándulást tervezünk a közeli hegyekbe, ahol egy organikus farmon találtunk szállást, háromszor beszéltem a tulajdonossal, de sehogy sem jöttem rá, hogy végül milyen szobaelosztás szervezett és milyen árral kalkulált, pedig az angolomra általában nincs panasz. Valahogy olyan egy beszélgetés itt, hogy van benne egy kicsi igen, fűszerezve egy kicsi nemmel és valahol közében lesz a pontos összeg, ami persze csak a végére tisztul le. Alapvetően általában minden drágábbra jön ki, mint amennyivel kalkulálsz. Egy szó mint száz, szállásügyben most alulról súroljuk az ajánlott legalacsonyabb árat, reméljük, nem a tehenekkel kell majd aludnunk, még ha organikusak is. Az egylégterű autó mára már drágább lett, mondjuk ez annak is köszönhető, hogy reggel elhappolták előlünk az olcsóbb verziót, viszont hozzá csaptuk a ki tudja mennyi lesz parkolási és útdíjat és még a tranzakció díjat is. A végösszeget a lehúzott kártya slip-jén láttuk. Végül is majdnem annyira gondoltunk. Aztán irány a szoborvásárlás a stúdióba, a bolt természetesen nem nyit ki 4-kor, viszont a szomszéd felhívja emberünket, miközben a közeli téblábolók mindenfelé el akarnak küldeni, de tartjuk magunkat. Aztán átirányítanak a raktárhoz, ismét riksa, ismét káosz, azt sem tudjuk, hol vagyunk, itt a kutya se talál ránk, pedig abból van rengeteg. Jönnek a szobrok, szebbnél szebb darabok, választunk is egyet a stúdióból ellopott helyett. Öööööö, OK, nincs nálunk elég pénz, kártyáról szó sincs, akkor egy óra múlva az Intézetnél odaadjuk, addig megtámadunk egy ATM-et, emberünk ott, számla a kezében, mi átadjuk a pénzt. Mondanom sem kell, hogy a számlán nem az az összeg szerepel, amiben megállapodtunk, “némileg” csökkentett verzió, viszont az egészre kifizetjük az áfát (???), ami pont annyira nem sok, hogy az ember vitatkozni kezdjen, hát így megy ez, mert mindenen van áfa, ami sokszor utólag kerül a termékre, vagy luxus adó, amit szintén nem nagyon reklámoznak, így kerül minden indiai út többe, dehát ez is a sármja…hmmm…vagy?!

Feb. 14. CÍM NÉLKÜL

Kedves Olvasó, a Boldog Valentin nap kötelező puffogtatása helyett inkább mélyreható gyakorlást kívánok, kövessen az bármiféle technikát vagy metódust, eredményezzen türelmet, elfogadást, tisztaságot, tanulni és megérteni vágyást, tiszteletet, építse a bizonyosság érzetét, a belső hitet, hogy eljuttasson az elégedettséghez vagy azon is túl.

Ma Geeta órája frenetikus volt, bár a menzesz sarokból kémleltük Mónival, sok lágyék nyitás, pózok Malasana-ból és oda vissza, rengeteg fejenállás és Chatush Padasana variációkkal. Pörgés volt meg nyögés meg erőteljes akusztikus hatás a platformról és néha mosolygás bennünk belülről. Izzott a terem, átáztak a pólók és zsugorodott az egó. Stephanie Quirk-kel ebédeltem, beszéltünk a közelgő budapesti műhelyéről (nov 21-24!), fixáltuk a 2016-as dátumot is és lecsaptam a még elérhető 2017-esre. Beszéltünk külvilágról, belvilágról, Iyengarokról, Indiáról, nyugatról és keletről és a világ egyre kisebbnek és mégis befogadhatatlanul színesnek tűnt, egyszerűen bonyolultnak, ahol kelünk, esünk, fekszünk és kelünk, esünk fekszünk, bukdácsolunk, az égre tekintünk, keresünk, kutatunk, értelmezünk.

Mindenkinek Boldogat, ha Valentint, akkor azt, Boldogat.

Feb. 12. NAPSZÚRÁS – avagy Geeta égető tekintete

Na ez a nap egyáltalán nem olyan lett, mint amilyennek indult. Kora reggeli Prashant óra helyett visszahanyatlottam vízszintesbe, miután Móni feje felbukkant az ajtómban és csíkra zárt szemmel szólt, hogy ma az ébredés hajnalban nem fog összejönni. Nagyon nem kellett engem sem győzködni, akkor maradjon a párna. Aztán 9-1145-ig saját gyakorlás a nagyteremben. Mónival szinkrongyakoroltunk egy szekvenciát fejjel lefelékkel és hátrahajlásokkal. Hirtelen megjelent Geeta is, aki mellettünk a platformon foglalt helyet. Állítólag már rég nem gyakorol együtt a tömeggel. Épp Pincha Mayurasana variációnál tartottunk, amikor halljuk, hogy morgolódik, valami pávát is emleget és a két asszisztense (régi motorosok az Intézetben) mintha felénk pislognának. Összenéztünk Mónival, most akkor mi legyen, de folytattuk a gyakorlást, ha van valami, majd szólnak. Fejenállás – majd megjelenik Rajlaxmi a fejem mellett és kérdezi, honnan jöttünk. Hungary – volt a válasz, aztán keresztben a platformon Geeta-nak. És ki a tanárunk? Nnnna, most gondolkodóba estem, ugye Kevin, de ezt a sort nem ő tanította, ha nem mondok semmit, akkor nem hagyja alább, úgyhogy elmondtam, hogy egy amerikai oktató, persze nem tágított, így megneveztem az ismert oktatót (kilétét most nem írom ide tiszteletben tartva inkognitóját). Van még valaki amerikai a teremben? Zengett a kérdés, miközben mindenki dermedt csendben próbált láthatatlanná válni. Sehol senki…látszólag. Aztán ki kellett próbálnunk a korrekciót, amit Geeta intézett felénk, 4x, hogy el ne felejtsük. Az asszisztenseknek is magukba kellett égetniük. Ezek utána jöttek az hátrahajlások, 9 Urdhva Dhanurasana, még vagy 6 Dwi Pada Viparita Dandasana és a levezetések. Épp Uttanasana-ban lógtunk, amikor elsétált mellettünk Geeta, erősen megkopogtatta a hátam, mire felálltam, szigorú arccal rám tekintett és ennyit mondott: mond meg XY-nak, hogy amit tanított, az nem helyes. Igen, igen – válaszoltam. aztán Savasana jött, épp időben. Azt gondoltuk, hogy megérdemeljük a kényeztetést, irány a Meridien és az igazi kávészünet. Latte helyett cappucino, a teák csak egy kis csészében érkeztek aranyáron és a számla sem stimmelt. No mindegy, irány haza, aztán egy kis pránajámában próbáltam nyugalmat találni. A légzésen túl egész nagy társaság került be a képbe, asszem sikerült kicsit elaludnom…:) Este akartuk pótolni egy kis lájtosabb Intermediate órával a kora reggelit. Hát a másfél óra során többször átgondoltuk az élet értelmét, miközben Raya-val csavarodtunk mindenfelé, de leginkább az álló csavaró pózokban, aztán kétszer fejenállás csavaró variációkkal és már csak az életünkért imádkoztunk. Vagy inkább másokért, mert a sajátunkat láttuk lassan tovatűnni az indiai égő szemétkupacok felett…de minden óra egyszer véget ér, s miután találkozott tekintetünk Geetáéval, ahogy a házuk alsó szintjén az ablakhoz közel dolgozott, elindultunk hazafelé a csuromvizes pólóban. Micsoda nap volt!

Feb. 10. LUXUS A NÉGYZETEN – avagy civilizáció a másodikon

A minapi honvágyamat mára sikerült átmosni és megszárítani a téli melegben. Egy jó kis Prashant óra hajnalban, aztán még egy saját gyakorlás némi hátrahajlásokkal megnyitotta a lehetőségeket. Ebéd után elindultunk a helyi és legközelebbi ezer csillagos szálloda felé egy kis kikapcsra. Kedvünket az sem szegte, hogy a házban beragadtunk a liftbe két emelet között és a sokadig csengetésre végre valahogy lejjebb jutottunk és a liftajtó is kinyílt. Amúgy üdítő, hogy ebben a házban nem csak a lakásban van áramkonzerválószupercucc, hanem a liftben is, így a ventilátor működött, a csengő is, csak nem nagyon volt rá reakció. Végigsétáltunk a piac mellett, aztán valami egészen elképesztően büdösen rothadó szemétlerakatot is elhagytunk, míg végül egy jelzőlámpás (!) kereszteződésnél átjutottunk A Helyre, annak is a második emeletére. A képeket láthattátok FB-on, a luxus ellenére az ára nagyon baráti, olcsóbb mint a Gellért egy alkalommal és akármeddig lehet maradni, természetesen makulátlanul tiszta! Kipróbáltunk mindent: medence, napozóágyak, finn szauna, gőz, whirlpool, aztán földszinti kávézót, ahol európai(bb) sütik voltak és ahol Móni ledöntött egy XXL méretű “normál” lattét, míg amerikai barátnőnkkel egy igazi friss gyümilére szavaztunk. Vvettünk végül egy vekni német kenyeret és egy nagy levegőt a visszatérésre. Megfogadtuk, hogy mindezt titokban tartjuk, úgyhogy át is húzom az egészet:)))

Feb. 9. GUSZTUSTALANSÁGOK

Nnna, a mai két deglett patkàny es nèmi itthoni gyorslabů undormànyos rovar lattan plusz kialvatlansaggal kuszkodve felebredt bennem a honvagy, kozben neztem a telomon az otthoni hoesest. Mindenhol jo? De legjobb…hmmm asszem otthon:)

Feb. 7. “GEETA TREAT”

És akkor másfél hónap szünet után Geeta ismét a platformon ült mélyre hatoló tekintetével és szüntelen tanításával. A terem megváltozott, elhallgatott és szívta magába a figyelmet, fegyelmet, a tudást.

“Az én generációm az utolsó, aki feláldozza saját magát, hogy átadja a tudást. A következő generációban már nem lesz ilyen tanár. És nincs is rá feltétlenül szükség. Guruji és én is sokat szenvedtünk emiatt.”

“Ha nem érted a nyelvet, akkor vajon nem hiábavaló-e az erőfeszítésem?” –ez utóbbi mondat egy orosz tanítványnak szólt. Hozzáteszem, ha a szeme kereszttüzében vagy és épp rajtad demonstrál valamit, szerintem még a nevedet is elfelejted, nem hogy az országot, ahonnan jöttél vagy a nyelvet, melyet elvileg beszélsz🙂

Virabhadrasana 1 – a legnehezebb állópóz számomra. Egyszer ő is ezt mondta úgy általában, talán az első vizitem alatt. Láb hosszú terpeszben, kar fent a fül mögött, és akkor hajlítsd a lábad – szólt az instrukció. A hit lejjebb hagyott, az elme átvette az uralmat a “hú de nehéz nekem ez a póz” gondolattal és Geeta rögtön látta, kiszúrta és kommentálta: “Ne nézz le, miért nézel le? Érezted, hogy mihelyst lenéztél, a kar is összeesett? Az arc hátul kell, hogy maradjon, ahogy az invokációnál is mondtam, ez egy ima, az agy első fele csendben kell, hogy maradjon. Látod, hogy a megannyi részlet mekkora különbséget produkál?!

Tudom. Értem. Érzem a penetrációt, az energiát, az adni akarást, és hogy micsoda kincshez van hozzáférésünk! Egy ilyen óra mindent megér. Pune, visszajövök!

Feb. 6. KOMFORT – DISZKOMFORT

Komfort: kezdjük magunkat otthon érezni Indiában.

Diszkomfort: az esti óra előtt épp azt taglalták a plénum előtt, hogy csak csapatostul járjuk az utcákat, senki ne legyen egyedül és bárki idegen csenget, ne nyissunk ajtót, egyre több támadás éri a nőket Punéban.

A lakás komfort, de a csótány benne diszkomfort. Állítólag kisprézték őket. Azóta nem láttunk senki soklábút magunkon kívül errefelé. ( De a tulajt sem…komfort? Diszkomfort?) Ennek hatására gusztustalan, szőrös lábú, fekete pókokról álmodtam. Komfort, homégis csak álom volt.

Majdnem komfort: eldöntöttem, idén segédkezem a terápiás órákon. A belső diszkomfort, hogy nem vagyok biztos a tudásomban (valószínűleg sosem leszek). Elintéztem, lehet. Beszéltem az egyik oktatómmal, ki itt az egyik főmágus, rögtön hozzá is rendelt egy helyi férfihoz, akinek szemszárazsága van a sok kompjúteres munkától és fáj a dereka. Ezt és ezt és ezt kell vele csinálni, tudod…Diszkomfort: ááááááááááááááááááááááááá!!!!!!! Komfort: megint rengeteget tanultam. Diszkomfort: és tényleg sosem leszek biztos a tudásomban. Komfort: a tanulás azonban örökké fog tartani. Komfort: létezik örökké. Diszkomfort: tényleg?!

Komfort: vacsora nemzetközi barátokkal: holland, cseh, svéd, sok nemzetközi csevegéssel, nevetéssel, minden, amit szeretek. És két nagyon kedves barátommal lehetek itt. Immáron negyedszerre. Komfort. Komfort. Komfort.

Feb. 5. HÉTKÖZNAPOK

Nnnna…a lakásról már posztoltam képeket (FB), nagyon tetszetős, kb. 10-15 perc gyalog az Intézet, tágas nappali, konyha. Egy hölgy főz ránk naponta, takarít és mossa a ruháinkat, az étkek ínycsiklandozóak, bár egy kicsit visszavetettünk a csiliből, hogy tartósan meg bírjuk emészteni és ne zúzzon át rajtunk egy perc alatt. Az utcához képest istenien csendes, az állandó tülköléshez és morajláshoz hozzá lehet szokni, kicsit olyan, mintha egy csomó ember rohangálna előtted, miközben fejen állsz…hát el kell vonatkoztatni a felszíntől, hogy megmaradjon a stabilitásod. Nagyon “családias” is, a tulaj pár mellettünk lakik, csak egy belső ajtó választ el bennünket, amit ők előszeretettel nyitogatnak, amiről azért leszokhatnának, elvégre már évtizedek óta nem élünk otthon a szülőkkel, akik a körmünkre néznének, hogy megírtuk-e a leckét. Van szúnyogháló (mi azért még vettünk egy elektromos riasztót is), vízfilter (azért inkább marad palackos víz fogmosáshoz is), áramtartalékolószupercucc (a helyi áramban nem nagyon lehet megbízni, csak abban, hogy néha elmegy). WC-ben is erősödött az ország, mert itthon csakúgy, mint az Intézetben rohamos fejlődést tapasztalunk e téren.

Tegnap Sunita órája kellemes meglepetés volt a türelmét és humorérzékét illetően, még egy egész matracnyi hely is jutott per fő, csakúgy, mint Prashant ma hajnali óráján, ahol a technikai instrukciók nem lévén inkább a légzéssel dolgoztunk az ászanákban, illetve különböző testkapcsolatokat kellett építenünk magunkban – a test mint laboratórium témakörére építve, ahol minden egyes részlet pontos megfigyelés alá kerül, de mindez már bőven a technikai részleteken túl…Utána a napi kókuszital, egy nagy levegő a reggeli csúcsforgalomban és irány vissza a terembe a saját gyakorlásra. A számtalan ismerősbe való botlás előtt/alatt/közben Guruji “nem fizikai” jelenléte ellenére/mellett a terem energiája érezhetően beléd rezonál, az inspiráció különböző formákban ivódik a gyakorlóba. Azért nagyon hiányzik a jelenléte, egy alapvetően meghatározó elem hiányzik az egész épületből, még ha szelleme tovább is ragyog. Geetát is láttuk már, (még?) nem tanít, de hátha fog! Lassan telik a társasági naplóm is ebédekkel, vacsorákkal a következő napokban és 1-2 boltot sem hagyunk ki shoppingtherapy-ként.

Hát így vagyunk, az otthonihoz nem hasonlóan viszonylagos nyugalomban és számottevő szabadidővel, ami egész szokatlan🙂

2015. február 3. kedd ÉRKEZÉS

Huhhh, megérkeztünk, sőt, már több mint 12 órája India földjén járunk. Az út nem volt vészes, sikerült elkerülnünk a Merkel-káoszt a reptéren, így viszont elég időnk volt arra, hogy mindenféle őrültségbe fogjunk, Laci képein remélhetőleg majd láthatjátok a rendetlenkedéseinket. Isztambulban csatlakoztunk a már órák óta a török vendégszeretet élvező Mónival, ahol aztán Turkish módra késés, gépcsere, még több késés, viszont az imördzsönsziekzit ülések jóvoltából volt elég lábtér, levegő, s mivel a fedélzeti szórakoztató elektronika sem működött, így egymást hülyítettük, amíg aztán álomba nem szenderültünk, ebből egy váratlanul korai landolás ébresztett fel.

Óriási, ismétlem, óriási meglepetésünkre a mumbai-i repülőtér új terminálja levett a lábunkról, mint egy múzeumban gyalogoltunk az érdekesebbnél érdekesebb montázsok mellett, semmi curry szag, kosz vagy hőség, ellenben olyan technika (és WC!!!), hogy a fél nyugat elbújhat mögötte. Az egyetlen említésre méltó körülmény az a tény, hogy a bőröndöm totál átázva érkezett, szerintem méretéből adódóan ezzel boríthatták le a török reptéren a többi 349 utas csomagját az eső elöl.

A púnai lakás remek lesz, regisztráltunk RIMYI-be is, sőt, majdnem a ma esti órát is bevállaltuk, de azért ennyire mégsem voltunk májerek és maradt inkább a gyümölcs fertőtlenítés és a sajtos keksz vacsira.

Mára ennyit, lassan lecsukódnak a szemeim és a laptop teteje is. Puszi mindenkinek!

%d bloggers like this: