Egy Intermediate Senior vizsga margójára…

…avagy kérdeztétek, összeszedtük, leírtuk

K(érdező): Gratulálok először is és kérdezem, hogy nagy megkönnyebbülés egy ilyen vizsga után lenni?

R.E: Az az igazság, hogy így bő egy héttel a vizsga után már egyre kevésbé érzem. Aznap tényleg jó napom volt, valahogy éreztem, hogy ezt sikerült most a legjobb tudásom szerint megvalósítani, aztán a majd’ egy hetes várakozás járt némi feszültséggel, az eredménnyel a kezemben azonban persze boldog vagyok és mindenképp megkönnyebbülés, hogy jelen állás szerint nem fogok már többet vizsgázni ilyen keretek között.

K: Akkor ez a legmagasabb fokozat az IYENGAR jóga oktatása terén?

R.E: Nem, ez a tanítási oklevelek hierarchiájában a hetedik szint, de a többit már csak az indiai anyaintézményben kapja meg az ember, ha megérik rá.

K: Hogy néz ki egy ilyen vizsga?

R.E: Reggel pránájámával kezdtünk, ami ragyogó újdonságnak bizonyult, sikerült nagyon gyorsan legyőzni a vizsgadrukkot és a gyakorlás és a mini-tanítás után már mindenki sokkal erősebben állt a talajon, mint előtte. Utána következett a gyakorlás, ami bő másfél óra lehetett régi és új pózokkal. Ezeket megkapjuk előre, de előfordul, hogy valamit másképp vagy esetleg kétszer kérnek tőlünk. Egy rövid szünet után pedig tanítanunk kellett egyesével öt kísérleti tanítványt, akik persze haladó gyakorlók voltak, mert a pózok ezt megkövetelték. Öt póza volt mindenkinek, amikből kettő fejjel lefelé és azok egy-egy variációi, erre volt 40 percünk. Ennek végeztével mindenki hazament és izgult, tippelt, pihent.

K: Hogy kerül az ember Manchesterbe vizsgázni innen, Magyarországról?

R.E: Repülővel (nevet). De a viccet félretéve a világon azért nincs sok ilyen szintű vizsga, csak néhány országban szerveznek, rendeznek ilyet. Az alapoklevélhez (Introductory szint) minimum 5-6 év tanulása, gyakorlása szükséges, utána pedig vannak minimum időintervallumok, amíg két szint között nem is lehet vizsgázni, hiszen minden egyes következő lépcsőfok nehezebb, komolyabb és egyre több tapasztalat és tudás kell hozzá. Én az első vizsgámat 2006-ban Dublinban raktam le, anno ott éltem és már a képzés alatt is az Egyesült Királyság fennhatósága alá tartoztunk. Hiába költöztem haza, az itthoni oktatók képzése, fejlődési üteme egy apró lépéssel le volt maradva időben, nem volt más, aki velem együtt hasonló szintű vizsgára készült volna. Így végül minden vizsgámra ki kellett utaznom Angliába és a sors úgy hozta, mindegyiket a manchesteri Iyengar Jóga Intézetben raktam le, ami nem mellesleg az első IYENGAR jóga intézet volt Nagy-Britanniában, még maga a mester is tanított ott, ha jól tudom.

K: És mindegyiket sikerrel raktad le?

R.E: Igen, mindegyik elsőre sikerült. De ez nem igazán szerencse kérdése. Egyszerűen tisztában kell lenned azzal, hogy hol tartasz, készen állsz-e a következő megmérettetésre. És még akkor is két ajánló oktatóval kell, hogy bírj, tehát van egy amolyan beépített minőségvédelem a metódusban, amit mi inkább a mentorálás fogalmával azonosítunk.

K: Mit jelent ez a fokozat a gyakorlatban? Mi változik ezzel az életedben?

R.E: Gyakorlatilag semmi nem változik, ugyanúgy gyakorlok nap mint nap, ugyanúgy járok továbbképzésekre, most decemberben például ismét Indiába készülünk a férjemmel BKS IYENGAR 100. születési évfordulójára és ezúttal meglátogatjuk szülőfaluját, Bellurt is, ahol még nem jártunk. A magasabb fokozat bizonyos dolgokra ad jogosultságot, például jógaterápiát csak Senior oklevéllel lehet végezni, kezdő oktatókat csak Intermediate Junior 3. szintű oklevéllel lehet mentorálni, ilyesmi. Fontos tudni, hogy ez egy oktatói oklevél, ami azt jelenti, hogy az eddigi szillabuszok tartalmát oktathatom. Azt is jelenti, hogy a gyakorlásom minimum ezen a szinten van. Ami még érdekes, hogy az indiai anyaintézmény azt is elvárja a magasabb fokozatú oktatóktól – kimondva, kimondatlanul – hogy vállaljanak aktív szerepet a helyi és a nemzetközi IYENGAR jóga közösségben. A nemzeti IYENGAR jóga szövetségek „aktivistái” saját szabadidejükben vállalnak feladatokat, sokszor nem is keveset, ilyen például a vizsgák szervezése is, meg egyáltalán együtt tartani a helyi IYENGAR jóga közösséget, ami nem kevés munka.

Visszatérve a kérdésedre a tanítványokat igazából nem érdekli, hogy milyen papírod van, őket az érdekli, hogy mit kapnak az órán, milyen hatással vagy rájuk, mit hozol ki belőlük, hogyan fejlődnek.

Alapvetően itt nem a tanár a legfontosabb láncszem, hanem egy jól működő metódus, ehhez kellenek jó tanárok, akik lelkesen, őszintén, saját maguk fejlődését is szem előtt tartva osztják meg inspiráló tapasztalataikat a tanítványokkal. Mindannyian tanulunk egymástól. Egy tanár nem lehet tanár tanítványok nélkül, a tanítványok pedig lerövidíthetik a fejlődés útját egy jó tanár segítségével.

K: Mit ajánlasz azoknak, akik ezt az utat választják és tanárok akarnak lenni?

R.E: Kössék fel a nacit, mert rengeteg munka kell hozzá, folyamatos befektetés (idő, energia, pénz) és semmi nem jön automatikusan. Igazi elköteleződés kell hozzá, mert csak így hiteles az, amit végzünk. A tudás integrálásához pedig rengeteg időre van szükség, 15 éves tapasztalathoz pont 15 év kell, minden akkor és úgy érik be, ahogy épp itt az ideje. Ezért is gyönyörű, hogy nem arról van szó, elolvasok-e még egy könyvet, megnézek-e még egy videót a neten, hanem a megszerzett tudásnak le kell ülepednie és saját szókinccsé kell válnia, az pedig nem megy memóriából vagy utánzásból. Tehát türelem, szorgalom és folyamatos tanulás, gyakorlás a titok szerintem, de ha valaki érzi magában a hívó szót, akkor annak ez teljesen kézenfekvő. Az út tényleg mindenki előtt nyitva áll, az érdekes inkább az, hogy vajon kinek ez az útja.