Posted by: Erika Repassy | July 17, 2018

Edwin Bryant & Kevin Gardiner – egy műhely, amihez még mindig keresem a szavakat…

  1. tavaszán találkoztam először Edwinnel New Yorkban. Odaköltözésem után a jóga adta meg azt a stabilitást, aminek segítségével igyekeztem megtalálni a talajt a lábam alatt a harmadik külföldi költözés után. Épp az oktatóképzés utolsó évének vége felé járva kóstolgattam a filozófiát. A rövid kurzus röpke betekintést adott a szanszkrit szavak kiejtésébe és a jóga szútrák struktúrájába. A hatalmas anyag megmutatta magát és elraktároztam későbbre. Akkor kezdődött a pránájáma napi gyakorlássá válása és ez azért eléggé kielégítette az érdeklődésemet. Mindent a maga idejében. De ha egyszer elvetik a magot, előbb vagy utóbb csak kicsírázik.

EdKev

Pár évre rá egyik nyaralásunk alatt láttam meg, hogy Münchenben tanít. Rögtön „bebúkoltam” magam a kurzusra és mint kiderült, a hét jelentkező miatt nagyon intim kis hétvégére sikeredett a szútrákkal való ismerkedés. Felejthetetlen volt a rengeteg szanszkrit szó, csak úgy kapkodtam a fejem. Ezt egyszer tényleg lehet majd tudni is?!

Két éve pedig ismét felütötte fejét a filozófia, ezúttal Birminghamig vitt a gép és ott fogalmazódott meg bennem, hogy Edwint el kell hívni Budapestre. Nyitott volt rá. Idén Amerikában tanítottak először együtt Kevinnel és idén először tanítottak együtt most nyáron Európában is, itthon, Budapesten.

A jóga maga a filozófia adta témák átélése, diszciplina, melyen keresztül az ember tapasztal kifelé, befelé és rájön, hogy ő maga nem az, aminek hiszi magát. Az összes identifikáció kezd szertefoszlani és egyre inkább átsejlik az önvaló. Amikor jógafilozófiát hallgatok, az igazságot hallom, a legbelsőt szólítja meg, azt, ami kiterjesztené magát a perifériáig. Azt, ami a megtestesülésben örök. Maga Iyengar is azt vallja, hogy az ászanákon keresztül befelé, a legbelső réteg felé kell haladni, hogy onnan az önvaló megmutathassa magát és kiterjedjen a perifériáig. A jóga maga a cél és az eszköz is. Egy eszköztár, melynek része a modern, ászana központú gyakorlás, de egy idő után jogosan merül fel az igény a mélyebb rétegek feltérképezése felé. Ha nem, akkor a gyakorlás megmarad holmi testképzés szinten, ami persze nem rossz, sőt, egy ideális kezdés, de onnan még bőven van hova fejlődni. Az élet egy lehetőség, hogy tisztába kerüljünk magunkkal, rétegeinkkel, feladatainkkal és lelkiismeretesen haladjunk utunkon a megoldások felé. Vagy majd „ismét húzhatsz egyet”. De azért nem lenne rossz egy jó lapjárás, nem?

A műhely felejthetetlen volt. Egy olyan hétvége, ami a két erővel és gyakorlással átitatott férfi tanításával és a végső mantrázással együtt megérintett mindenkit. Mélyen. Számtalan visszajelzést kapok, hogy gyönyörű volt. És még mindig velünk van, bennünk rezonál. Reméljük, sokáig tart, de ahogy mondta, életben kell tartani, különben szépen lassan elillan. Addig meg szervezem, hogy visszajöjjön és folytassuk jövőre.

Advertisements

Categories

%d bloggers like this: