Posted by: Erika Repassy | October 9, 2017

A XXI. század technikai csodái

Nagyon érződik, hogy hazafelé húzok, ezért megint kikívánkozik belőlem valami. Ezúttal a technológiai csodákról lesz szó. section-hero-background

Red eye flightnak nevezik azokat a járatokat, amik hajnalban (éjfél körül) indulnak a nyugati partról és kora reggel landolnak a keletin, hogy utána frissen kezdhesd a napodat. Így aztán este 10:30 körül kiestünk SF repterére, leesett az állunk, hogy akkora forgalom volt a terminálok körül, mint egész nap Ferihegyen összesen. Vagy egy hét alatt összesen. Bent ennek valamiért már nyomát se láttuk – olyannyira, hogy semmi, de semmi nem volt nyitva a terminálon, még egy kávézó sem, SEMMI.

Tehát volt két óránk, ami tulajdonképp semmire sem alkalmas. Viszont mivel szálka ment a kezembe – jócskán a köröm alá és mert sikerült átcsempésznünk egy hadseregnek is elég gombostűt a biztonsági ellenőrzésen (ahol mellesleg a gombostűkön kívül az útleveleket is teljes mértékben ignorálták), úgy egy óra alatt végül kiszabadítottam a fadarabot és búcsút intettem a megpróbáltatásoknak. Gondoltam még akkor…mivel valami állati olcsó repjeggyel utaztunk (ennek akkurátus voltát azért inkább nem is említem), ezért nincs ülőhelyválasztás még ráfizetés esetén sem, max. az útra tudsz ráfizetni, de jócskán, ha ilyen jegyet veszel. De végül is mindegy is, mert a gépmadárba lépve trópusi forróság csapott meg mindenkit, legyen az biznisz vagy basic economy minus. A földi légkondi nem kattant rá a gépre. Az ígéret úgy hangzott, hogy az ajtók becsukása után a saját AC beindul és lesz ám majd jó világ. Ajtó becsuk, levegő zéró, a fenti lövedékrendszerből újabb adag trópusi vihart lehetett kinyerni. A beígért korai felszállás helyett egy órát ültünk ebben a forró csőben, zéró információ, zéró víz, venni ugye sehol sem lehetett se kint, se a fedélzeten, hát azért elég sok panaszt hallottam mindaddig, amíg bekapcsoltam a zombi üzemmódot, szemellenző, zajszűrő fülhallgató és mindenki tehet egy szívességet. Ez utóbbit a két mellettem ülő nő szó szerint vette, és az egyik a lábát gondolta az enyém helyén elhelyezni, a másik meg a csípőjét fúrta át a karfa alatt, de néhány hathatós mozdulat után nyugi lett mindenhol. Szinte csak a landolásra ébredtem fel, aminél azt hittem, oldalvást leesünk az aszfaltról, olyan jól sikerült, de a fedélzeti egy adag almalé adta lélekjelenlét mégis az ülésemen tartott. Tudom, nem egy harmadik világbéli probléma…úgyhogy nem kell sajnálni J Frissen indult a nap.

A másik élmény viszont ennél izgalmasabb – ültünk egy Teslában! Oh boy! Hát ez egy más dimenzió. Engem az első 1 percben levett a lábamról a „kilincsek” süllyesztésből való kiemelkedése nyitásra, tisztára mint egy űrautó. De hát ugye nőből vagyok és majdnem szőke is. Hát aztán a 630+ lóerő sem volt semmi a zéró hangkibocsátás mellett. Állítólag gyártanak majd belőle egy megfizethetőbb változatot is olyan 35.000 USD értékben…azért így is láttunk belőle bőven az utakon. Kaliforniában rengeteg a hibrid autó, úgyhogy ezen a téren is hódit a haladóbb gondolkodás. Reméljük, túljut az állam (és az álom) határain.

Nnna, hát ennyit erről, most átpakk, becsekk és holnap egy remélhetőleg kulturáltabb transzatlanti huss után ismét Európa rögös földjén Budapest felé. Ott(hon) találkozunk J

Advertisements

Categories

%d bloggers like this: