Posted by: Erika Repassy | November 29, 2016

Az elengedés művészete – avagy az élet hullámvasútján

Lassan itt az id192859-i-m-letting-goő visszatekinteni az évre. A héten már december van és mondjuk nem annyira a Mikulást várom, de azért megérint az adventi készülődés ideje. Sötét van, lámpásokkal, forróságos italokkal próbálunk összekucorodni és kikerülni az észveszejtő év végi hajrából. Fura év volt az idei, tele váratlan fordulatokkal. Ahhoz, hogy bekerüljenek dolgok az életedbe, el kell engedni a haszontalanokat. Vagy elengednek ők. Vagy a Gondviselés. Ahhoz, hogy egy új struktúra alakuljon ki, a réginek össze kell dőlnie. És mindezt méltósággal, hittel kell kezelni, hogy minden a legjobb irányban halad.

Először Biatorbágyot kellett újratervezni, az új hely valóban új lehetőséget nyitott meg és jól vesszük a kanyarokat Budapesttől nyugatra. Az év nagy része persze az Amrita újragondolásával telt, telik. Új oktatók, új órarend, közösségi jóga, anatómiával egybekötött ‘segíts magadon” műhelyek és még számos ötlet, amire egyelőre se idő, se energia, de ami késik…:)

Aztán közbejött az egészség, távozni kívánkozott a retina, ami egy egy hónapos pihenést eredményezett és az esetleges hiedelmekkel ellentétben igen pozitív mérleget zárt – bár még nincs vége. Ami a leghajmeresztőbb és még azóta is tart, az a jógapózok zamatának ízlelése. Ilyet az ember ritkán tapasztal meg, leginkább csak egészségügyi problémák és az ebből eredő kényszerpihenők kapcsán: egy hosszú ideje tartó gyakorlásból való kiesés után a visszatérés édesebb mint valaha. A legtöbb ‘mumus póz’ kedélyes invitálása a nyugalom, elfogadás eufóriáját eredményezi nap nap után. Alig várom az aznapi felfedezéseimet. Az első Utthita Parshvakonasanaban mosolygott a csípőm és hálásan megköszönte a törődést. Az első Setubandha Sarvangasana hosszú, szerelmes csókot adott a szívnek, az első válltámasz hálát zengett az idegrendszernek. Most már Urdhva Dhanurasananal tartok és a hasüregi szerveim soha nem érzett meghosszabbodásnak örvendenek. De csak lassan, óvatosan, maximális érzékenységgel. Forever.

De más izgalmas dolgok is történtek, idén vizsgáztathattam először: januárban Norvégiában, októberben pedig Svédországban. Mindig is szerettem a nemzetközi színteret, magabiztosan mozogtam az ismerkedés útvesztőjében és valahogy a személyes kapcsolatok hozták a legizgalmasabb szakmai lehetőségeket is, ilyen volt Dublinban a Magyar Turizmus Rt. berkein belül és ilyen ez az Iyengar jóga világméretű családjában is. Végül itthon is elengedem a hazai szövetség összefogását, elnöklését, ez is egy elengedés, egy ‘saját gyermek’ útjára bocsátása 7 év után. A szűnni nem akaró kreatív energiát pedig más mederbe igyekszem terelni. Az egyik ilyen a jövőre több vidéki városban is induló Iyengar Jóga Alapozó Képzés. Egy újabb óriási falat egy fél évnyi előkészítő munka után. 2017. Az ismeretlen jövő. Elengedlek, mielőtt aggódnék rajtad. Legyen meg a Te akaratod.


Categories

%d bloggers like this: