Létezés

Telnek a hétköznapok, főleg Biatorbágyon, csak a kontrollokra megyek be a városba (pl. holnap). A családnak köszönhetően lekerült minden teher a vállamról, az utóbbi napokban már főztem is, többnyire sikerül kicsit mindent melléöntenem, ez így izgalmas, nagy baleset nem történt és még az összes ujjam is a helyén van. A síkokat továbbra is 3D-ben látom, a konyhát meg 2D-ben 🙂
Minden nap sikerül 1,5-2 órát gyakorolnom és van egy-két olyan benyomásom, ami mindenképp újdonságnak számít. Ma például kipróbáltam a krepp bandázs fejre tekerését meghatározott módon “szemproblémákra.” Ezt eddig hanyagoltam, mert az arccal lefelé alvás eléggé kikészítette a homlokomat – kicsit olyan érzés, mintha az egész homloküreg az elülső agylebennyel együtt kb. 3 centire hátraköltözött volna – illetve az államat – lassan olyan bőrkeményedés lesz rajta, hogy a sarokreszelőt is bevethetem. Naszóval bandázs. Ez olyan, mint egy fásli, csak lazább szövésű és rózsaszín – ez utóbbi teljesen érdektelen részlet. Erősen meg kell csavarni, aztán ebből két réteget a szemöldök fölé helyezni úgy, hogy a beteg szem halántékát húzza hátra. A többi sallangos részt pedig csak rá kell tekerni a fejre. Igen, ez az a kép, amikor úgy nézel ki, mint egy elfuserált kukta vagy egy “jobbhatávolrólkikerülöm” alak a pszichiátriáról. Aztán belevágtam a gyakorlásba és láss csodát: egyszer csak hűvösség került a jobb szemembe, tér a szemüregbe és lenullázódott az agyam. Semmi nem volt. Se nappal, se éjjel, se férfi, se nő, se hideg, se hő, semmi nem volt és minden volt. A minden teljessége a semmi akarásával. A létezés egyszerűsége és természetessége. Belégzés, kilégzés. Ez maradt. És akkor az idegrendszer azt mondta: köszönöm.