Posted by: Erika Repassy | June 1, 2012

A kapcsolatról

Történt pedig tegnap délután, hogy egy kicsit felborult törékeny kis érzelmi világom…na ez mostanában amúgy sem ritka és persze nem várt momentumokban tör rám. A magasban szárnyalások és hatalmas zuhanások időszaka ez. Aztán a nagy nyammogásom közepette megcsörrent a telefon, a nemrég Peruba költözött barátnőm hívott fel az internet adta lehetőséget kihasználva. Peru a szívem csücske és idén komolyan fontolgatom, hogy visszatérek feltöltődni. Ezer éve nem beszéltünk, nagyjából, mióta igazán „full time” nyammogok, így aztán nagyon megörültem, pláne, amikor elmesélte, hogy közös, igazi perui, sőt quechua indián ismerősünkkel vacsorázott előző este. Egy fiú, aki úgy 8-10 éve mindkettőnkben mély nyomokat hagyott és mint kiderült, mi is benne annak ellenére, hogy mindannyian ezer és ezer ember között mozgunk. Valahogy úgy vagyunk, mintha valamikor egy családhoz tartoztunk volna. Van valami kötelék, ami összetart bennünket még akkor is, ha akár évekig nem hallatunk magunkról és nem keressük egymást…a nap mosolya kiült az arcomra és egy pohár rose-val a kezemben, élvezve a közelgő nyár illatát ízlelgetem az emberi kötelékek édes zamatát. Behunyom a szemem és látom, érzem, hiszem és tudom, hogy létezik valami, ami két ember közt él, akár együtt vagy, akár nem. Valami, aminek része a fizikum, a kémia, az intellektus, az érzelem, de azon is túl, a tekinteten keresztül a lélek végtelen óceánja, ahol mindannyian összekapcsolódunk, ahol mindegy az öröm és a szenvedés, mert ott csakis a létezés lakik. Mindörökké…?!

PERU


Categories

%d bloggers like this: