Posted by: Erika Repassy | March 24, 2019

SZÜLETÉSNAPOMRA…/FOR MY B’DAY

cropped-dscn1968.jpg

FOR ENGLISH PLS SCROLL DOWN

Napok óta mocorog bennem az írás, aztán tegnap megtaláltam rá a koronát, Bartók koncerten voltunk. De ne fussunk ennyire a dolgok elébe. Napok óta nyugtalan vagyok (talán a telihold miatt) és kiábrándult az emberiségből (hát ide írhatnék bőven dolgokat…). Fura dolgok történtek a stúdióban is, egészen elképesztő elképzelésű emberek sétáltak be, akiknek eszükbe sem jutott, hogy beilleszkedjenek, együttműködjenek és azon tűnődtem, hogy ez a stílus a világon sehol nem menne el.  Már gyerekkoromban úgy nőttem fel, hogy nekem kicsi ez az ország. Nem hiányoznak extra négyzetkilométerek, hanem a gondolkodás, a nézőpontok túlontúl provinciálisoknak, egyoldalúaknak tűntek, szerintem a világ már akkor is ennél sokkal szélesebbnek festett, pedig csak a 80-as éveket írtuk. Alig vártam a lehetőséget, hogy végre eltűnjek innen, úgy tettem, hogy soha, de soha nem akartam hazaköltözni. Ahogyan férjhez menni sem. És ahogy kint a jóga a mindennapjaim részévé vált, úgy kezdett kitisztulni a kép. Valahogy lassan minden megtalálta a helyét. Akkor kezdtem rájönni, hogy ez a tetszik/nem tetszik dolog mérhetetlenül csak a felszín és egy óriási csapda, igazából azt kell megtalálni, amivel/akivel dolgom van. Ekkor költöztem haza, immáron New Yorkból és egy vőlegénnyel együtt. Itthon megtaláltam a nagybetűs küldetést, hogy a nemzetközileg már óriási elismerést és történelmet maga mögött tudó IYENGAR metódusnak adjunk itthon is egy lökést. A házasságunk sem volt kérdés, mert Kevinben megtaláltam mindent, ami egy kapcsolatot jelentéssel tölt meg. És őszintén mondom, ha ez a kettő nem lenne életem óriási része, akkor már nem lennék itthon, mert nekem ez a hely továbbra is szűkös. Aztán tegnap a BFZ Bartók estjére voltunk hivatalosak. Bartókhoz valahogy, valami meghatározhatatlan okból különös kötelék köt. Tegnap kiderült, Kevint is. Már akkor régi ismerősként köszön, amikor meglátom arcát egy fotón (P.S. valamiért a stúdiónk és a Bartók Béla úton van). Román és magyar parasztdalokkal kezdődött a program és elmondhatatlanul a húsomba hasított. Igen, a kultúra, a hovatartozás egy olyan gyomorcsavar, amit nem tudsz kikúrálni magadból. Egy olyan kódolás, ami zsigeri szinten szervezi az életedet. Hiába súrolod, nem jön le, csak a személyiséged legmélyebb rétegével együtt. A kékszakállú herceg vára, régi tanulmányaim egyik mumus darabja végre ismerősként csengett és a nehezen érthető harmóniák a létezés legmélyebb bugyraival rezonáltak egy órán keresztül, amíg aztán csendesen minden eltűnt. Születésnap. Nem így terveztem, de reflektálásra nyitott teret és néha nem árt számot vetni, honnan jöttem, merre tartok, hogy lássam, a lépéseimnek van-e értelme, szolgál-e egy nagyobb képet, mert az idő ebben az életben véges és elfecsérelni luxus. Hogy hogy vagyok? Kérdeztétek. Hát így. Úton…

I’ve been chewing on it for days…the trigger of writing has been itching all around but I could not find the crescendo until Saturday when Bartók’s music came alive on stage. But hold on…, not so fast …

I’ve been restless for the last few days (maybe the full Moon) and fairly disillusioned by our human race (many items could follow here you guess…). Also some weird moments occurred in the studio with a stranger walking in with most unusual and unjustified ideas, simply just not wanting to fit in there, and I was wondering and thinking that this mentality just would not fly anywhere else in the world. I was raised here but even as a kid I felt that this country is too “tight” for me. Not that I would need a few extra square kilometers but it is rather the mindset, the worldview that always seemed a bit too provincial, one-sided. Back then the world outside already appeared as something much brighter…back in the 80s when communism started its last decade. I just could not wait to get out of here with the firm belief that I would never ever come back… just as I would never ever get married! But then as yoga grew in me and became an integral part of my “everydays” the puzzle pieces of life started to fall into place and the bigger picture slowly revealed itself. It dawned on me that the simple aspect of like/dislike is the most superficial part of life and apparently a huge pitfall. I felt strongly motivated then, and driven to find the people and activities in my life that I have a “calling” for, and a need to deal with to finally be on the path of growing. That was the moment, and the push when I moved home – already from New York…and with a fiance. We came to Budapest to fulfill our dharma, giving a full swing, to build this wonderful and internationally acknowledged ”Iyengar yoga”method in my country. Our marriage was not questionable either as I have found everything in Kevin what would give full meaning to a relationship. And honestly, but for these two major areas of my life I would not be staying in this country as it still feels way too “tight.” 

But then… we had a concert ticket to a whole evening with Bartok. It is hard to say why but we both have a very special relation to this extraordinary composer. Beyond the likes or dislikes. Already looking at his photographs a certain familiarity shines back on us. And what a surprise, our very yoga studio is tucked away on Bartok Bela boulvard. It started off with Romanian and Hungarian folk dances. And so there was, the undeniable bite into my own flesh and guts. That mysterious viceral connection to my ancestry, my belonging. The generic coding that is organizing my entire being. There is no way you can scratch it off or run away from as it is deeply embedded in your persona. As close as it can be. For this lifetime. The “Bluebeard’s Castle” – at last it chimed forth with some familiar resonance in the most hidden chambers of existence for an entire hour just disappearing at the end with no resolution…like life itself…. Birthday…. It wasn’t planned to be so serious but it opened up some room for reflection to see where I am from, where I’m heading to and whether my steps make any sense and support the bigger picture as time is limited and frittering it away is sheer luxury. So how am I? – many of you asked. Like this. Still in transit…

 

 

Advertisements
Posted by: Erika Repassy | November 13, 2018

Egy Intermediate Senior vizsga margójára…

…avagy kérdeztétek, összeszedtük, leírtukMMFC0233finx

K(érdező): Gratulálok először is és kérdezem, hogy nagy megkönnyebbülés egy ilyen vizsga után lenni?

R.E: Az az igazság, hogy így bő egy héttel a vizsga után már egyre kevésbé érzem. Aznap tényleg jó napom volt, valahogy éreztem, hogy ezt sikerült most a legjobb tudásom szerint megvalósítani, aztán a majd’ egy hetes várakozás járt némi feszültséggel, az eredménnyel a kezemben azonban persze boldog vagyok és mindenképp megkönnyebbülés, hogy jelen állás szerint nem fogok már többet vizsgázni ilyen keretek között.

K: Akkor ez a legmagasabb fokozat az IYENGAR jóga oktatása terén?

R.E: Nem, ez a tanítási oklevelek hierarchiájában a hetedik szint, de a többit már csak az indiai anyaintézményben kapja meg az ember, ha megérik rá.

K: Hogy néz ki egy ilyen vizsga?

Read More…

  1. tavaszán találkoztam először Edwinnel New Yorkban. Odaköltözésem után a jóga adta meg azt a stabilitást, aminek segítségével igyekeztem megtalálni a talajt a lábam alatt a harmadik külföldi költözés után. Épp az oktatóképzés utolsó évének vége felé járva kóstolgattam a filozófiát. A rövid kurzus röpke betekintést adott a szanszkrit szavak kiejtésébe és a jóga szútrák struktúrájába. A hatalmas anyag megmutatta magát és elraktároztam későbbre. Akkor kezdődött a pránájáma napi gyakorlássá válása és ez azért eléggé kielégítette az érdeklődésemet. Mindent a maga idejében. De ha egyszer elvetik a magot, előbb vagy utóbb csak kicsírázik.

EdKev

Read More…

Posted by: Erika Repassy | May 22, 2018

WIENER MELANGE – Birjoo Mehtával Bécsben

SokszBécs2018or hallom, hogy „még te is szoktál tanulni”? Mi van még, amit nem tudsz?”. Rengeteg dolog. Rengeteg olyan, amiről tudom, hogy van, de még nem alakult át tudássá és rengeteg dolog van, amiről esetleg fogalmam sincs. Ez olyan, mint elindulni, felfedezni. Van olyan, hogy sejted az irányt és van, amikor meglepetésszerűen belebotlasz valamibe. A jóga pontosan így működik. Egyik részéről sejted, hogy van és merre van a tovább és sokszor véletlenszerűen döbbensz rá valamire, lehet, hogy egy szó, egy kép hatására alakul ki valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, ami aztán továbblendít az esetleges nehézségeiden, új értelmet nyer minden eddigi. Read More…

P1000213Ismét egy izgalmas hétvége után ülök a gép elé. Oslo és többszöri Göthenburg után most Prágában volt szerencsém kollégáim tanítványait vizsgáztatni. Bevezetésül annyit, hogy a vizsgáztatás egy szolgálat az IYENGAR metóduson belül, azaz nem fizetett munka, csak költségtérítéssel történik, ami garantálja a szolgálatot, a közösségért való tevést mindennemű ellenszolgáltatás nélkül. Ez a világ majd’ összes országában így van, többek között nálunk is.

Kiből mikor válhat vizsgáztató? Az oktatóképzés és a vizsgáztatás hasonló tudásszintet feltételez, mert akit trenírozol, mint leendő tanárt, képessé kell tenned arra is, hogy sikeresen és lehetőleg könnyedén lépjen túl a vizsgákon. Ennek megfelelően látnod kell, hogy kiben mekkora a potenciál, amikor elvállalod mint oktatóképzős jelentkezőt, az oktatóképzési évek hosszú időtartama pedig lehetővé teszi, hogy alakuljon, formálódjon, csiszolódjon az oktatópalánta. Read More…

sardines-in-canKét hete volt, de most jött ki belőlem. Mert hetekig azon gondolkoztam, talán lassan olyan panaszkodó nyanyává kezdek tán válni, mint akiken 20 éve kacagtunk, avagy tényleg hangot tudok és akarok adni nem tetszésemnek. Őszintén szólva egyre több gátlástalan helyzet háborít fel lépten-nyomon. Nem gondolnám, hogy van hatása, mert a nyári „villanyvezetéket találtam a dobozos jégkrémben” sztori után sem érkezett meg a beígért kompenzációs csomag.

Read More…

Posted by: Erika Repassy | October 9, 2017

A XXI. század technikai csodái

Nagyon érződik, hogy hazafelé húzok, ezért megint kikívánkozik belőlem valami. Ezúttal a technológiai csodákról lesz szó. section-hero-background

Red eye flightnak nevezik azokat a járatokat, amik hajnalban (éjfél körül) indulnak a nyugati partról és kora reggel landolnak a keletin, hogy utána frissen kezdhesd a napodat. Így aztán este 10:30 körül kiestünk SF repterére, leesett az állunk, hogy akkora forgalom volt a terminálok körül, mint egész nap Ferihegyen összesen. Vagy egy hét alatt összesen. Bent ennek valamiért már nyomát se láttuk – olyannyira, hogy semmi, de semmi nem volt nyitva a terminálon, még egy kávézó sem, SEMMI.

Read More…

Posted by: Erika Repassy | October 8, 2017

Nem írtam útinaplót…

…mert így hozta az élet. Szabadságon volt a tollam és úgy gondoltam, a „social media” 20171007_151747_resizedhálójából valamelyest kiveszem magamat/magunkat. Aztán eszembe jutott, hogy egyszerűbb, ha szemelvényeket írok olyan dolgokról, amik valamiért megfogtak, elgondolkodtattak – bőven a teljesség igénye nélkül.

New YorkRead More…

Posted by: Erika Repassy | November 29, 2016

Az elengedés művészete – avagy az élet hullámvasútján

Lassan itt az id192859-i-m-letting-goő visszatekinteni az évre. A héten már december van és mondjuk nem annyira a Mikulást várom, de azért megérint az adventi készülődés ideje. Sötét van, lámpásokkal, forróságos italokkal próbálunk összekucorodni és kikerülni az észveszejtő év végi hajrából. Fura év volt az idei, tele váratlan fordulatokkal. Ahhoz, hogy bekerüljenek dolgok az életedbe, el kell engedni a haszontalanokat. Vagy elengednek ők. Vagy a Gondviselés. Ahhoz, hogy egy új struktúra alakuljon ki, a réginek össze kell dőlnie. És mindezt méltósággal, hittel kell kezelni, hogy minden a legjobb irányban halad.

Read More…

Posted by: Erika Repassy | September 20, 2016

Afterlife – avagy re-visiting

fullsizerenderVisszatértem. Mint Bridget Jones. Kicsit bölcsebben (???) és reményteljesen. Egy hónapja tanítok, ami talán a legnagyobb kihívás. Otthon még csak elvagyok az immáron teljes látásommal és a hidegfrontra sajgó szememmel, de tanítás közben megállni, hogy ne vigyen el a hév és az ászanák iránti bensőséges kapcsolat…hmmm…. Követem az orvos utasításait: kezdem visszavenni a szokásos tevékenységeimet. Fokozatos terhelés – anyukám hüledezését hallom: “Te, ez az orvos azért megismert valamennyire?!” Munkavégzés. Hááááát nálam az dömpingszerű 200%-os fordulatszám. Tanulom a kiegyenlített munkát, de az osztályzatot azért inkább teszem publikussá. Az a jó, hogy ha nem akarok dolgozni, akkor “csak” kétszer annyi ötlet jut eszembe, mert van időm. Ha dolgozom, akkor meg egyik hozza a másikat. Ergo: 22-es csapdája, ahol a fogoly és a fogva tartó egy és ugyanaz.
Read More…

Older Posts »

Categories