Posted by: Erika Repassy | August 15, 2016

Türelemjáték

Türelemjáték. MKulcstarto-turelemjatek.previewint tegnap a bronzmeccse. Egyik pont ide, a másik oda, a végét meg rezzenéstelen arccal lehet megmenteni. Érem járt érte. Büszke vagyok ezekre a sportolókra, a kitartásukra, az elszántságukra és a pszichés erejükre. Most legalább van időm nézni:)
Türelemjáték, amikor 740-kor a 30-as sorszámot tépem le a kontrollra és közben azon tűnődöm, hogy a főorvos ennyi beteg után nekiiramodik a műtőnek és “lehúz” pár műtétet levezetésképp. Hát a betegek között is persze van mindenféle, többnyire jó a hangulat, amit a ma reggeli indiai színvonalú WC-sem tudott elrontani, maximum csak arra a pár percre. Fúúú, azért erről most inkább nem írok. Utána már ez is csak vicc volt. Pupillatágító, szemnyomásmérés, kis várakozás és vizsgálat, minden rendben, jövő héten ismét jelenésem lesz. Most tartok 4 hétnél. A mellettem lévő hölgy retinaműtét után nem lát. Ő is most tart 4 hétnél. Mindenféle dolgok vannak, talán fent is kikalkulálva, mi meg itt lent csak pislogunk és bízunk benne, hogy az odafentieknek jó a humorérzékük. Meg nekünk sem árt némi.
Türelemjáték, úgyhogy a próbatanításomat eltoltam most péntekre, hogy a jövő heti nagy menetet már bírjam. És kicsit legbelül sajnálni fogom a nyári délutánokat nem a teraszon tölteni napsütésben, az estéket nem annyira sétával tölteni a naplementében és közben hálás vagyok, hogy egy teljes hónapot itthon tölthettem, nyugalomban, pihenéssel, napozással, házbelakással még akkor is, ha ez kellett ahhoz, hogy leálljak egy időre.
Türelemjáték, és minden rendben lesz, mert valahol egyébként is minden rendben van.

Posted by: Erika Repassy | August 9, 2016

Kontroll 3.0

Ez a Szentimre rendben van. Ismét voltam kontrollon, ezúttal a főorvosnál, Dr. Ferencz Máriánál. Akárhányszor bemegyek, valami pozitív élmény talál meg. Mondjuk alapból megkapom, hSuptaogy nagyon fiatal vagyok (?) – hát a sok szürkehályogos között egyébként tényleg – meg hogy nagyon okosan irgalmatlanul gyorsan behúztam anno a kórházba. Ma pont három hete. Az orvosok, nővérek hatékonysága, kedvessége és törődése bőven felülírja a bejárós rendelő mellékhelyiségének hétfő hajnali kosz-szintjét – amin el is tűnődtem, hogy ha ez hétfőn 730-kor ilyen koszos, akkor vajon mikor takarítják? Pénteken biztos nem és hétfő reggel sem. Vagy csak heti egyszer? Na mindegy. Még jó, hogy nem látok tökéletesen. Egyelőre. Sorszám, pupillatágítás, várakozás, főorvos, kontroll, kakóscsiga, otthon. Summa summarum szépen gyógyulok – a terveknek megfelelően. Kb. 5 hétig nem repülhetek, ez aug. vége, de a kerten kívül sehova sem vágyom, oda meg ki tudok sétálni mezítláb és végre van időm esténként róni a környező biai utcákat és a mezőt. Szarvast még nem láttam. Két okból. Nem volt szarvas és ha lett volna, se biztos, hogy látom😦 Volt több retinás kontrollos is, van, akinek a műtét után 4 hónappal már olyan szürkehályog keletkezett a szemén, hogy konkrétan alig lát vele, de hát ez egy „10 perces rutinműtét” – no meg az ismételt 6 hetes lábadozás – na azért ez rémisztő, hogy spektrumban van ez is. Persze mindenkinél más a helyzet. Én meg még fiatal vagyok, mint tudjuk. Úgyhogy nyugi van. A fenti leválás sokkal jobb mintha alul vált volna le (bibibi nekem fenti volt), meg hogy nem a jóga az oka – azért még kikérdezem a fejjel lefelé pózokról jövő héten, meg hogy nyilván ne szenvedjek balesetet, ütés ne érjen, ne emeljek súlyt, ne hajolgassak, stb. És hogy semmit nem tudok azért tenni, hogy ez még egyszer ne történjen meg…szóval lassan kezdek képbe kerülni. Marad a Jóisten. Meg lassan kezdek jól látni is, a buborék csökken, a látótér tágul, hétfőn már pörgés volt, telefonok, tervek, szervezés, hát úgy jött minden, jól el is fáradtam estére, csak egy romantikus filmre volt erőm és bezuhanni az ágyba. Arccal lefelé.

Posted by: Erika Repassy | August 3, 2016

Éjszakák és nappalok

Hosszúak. Évek óta most érzem megint, hogy van időm. Gyakorlatilag bármire. Ebből levonom mindazt, amiket nem csinálhatok, és akkor ez az idő megtriplázódik.
Talán 2006 óta nem volt ennyi időm, amikor otthagytam Írországot és beleugrottam a semmibe New Yorkban. Szabadon választott szabadesés volt és nehezen tudtam mit kezdeni vele. Akkor a nyirokkeringésem hibernálódott és alig vártam, hogy visszatérjek Európába. Most itt vagyok és nem is vágyom sehova. Még Budapestre sem. Ez nem szabadon választott, max tudat alatt, de az meg a tudat alatt lakozik, lehet mélyre ásni – na ez szabadon választott. Leépítek. Mindent, ami eddig jó volt, de már nem szolgál. Sok erős domináns “mindentmegtudokoldani” dolgot. Reakciókat. Remélem. A mentális elengedések lassan manifesztálódnak és olvadnak le a feleslegek. Kilóban mérhető, kívülről nem látható, bár könnyedséget hoz.

Az éjszakák megEsteSetuplepően jól telnek, bár a minap egy kicsit átfordítottam a fejem a másik oldalra, hogy felfrissüljek, aztán persze jól belealudtam, oooops. Nehéz éjszaka is fegyelmezettnek maradni:) Csatolok egy hardware setup-ot. A nappalok is jól telnek, minden nap egyre kisebb a buborék, de azért még rezeg a kincsem és estére az agyam is kicsit elfárad ettől, de legalább jól alszom. Az erőm is elég jó, tartom a napi gyakorlást és egyelőre egyáltalán nem zavar, hogy viszonylag limitáltak a lehetőségeim, nem vágyom többre. Voltam kétszer kontrollon, hát azért vannak izgalmak, az egyik, hogy a jobb szemem esett dioptriában, ami várható volt a műtét után, bár utólag tudtam meg. A retinaműtét előrehozza a korral járó szürkehályog kialakulását – ami meg hajlamosabbá teszi a szemet retinaproblémákra. Asszem ez a 22-es csapdája. Mondjuk nem az egyetlen ilyen a világon. Aztán az is kiderült, hogy most már szépen gyógyulok, mert az elején a gázt elég gyorsan kezdte elengedni a szemem, de visszaállt normál pályára – ezt is jobb, hogy utólag tudtam meg. Esténként a szemorvos szomszédommal együtt megyünk kutyát sétáltatni, aminek hosszúságán a kutya kicsit ki van akadva, de mi élvezzük:) Tegnap meg ma engedélyeztem magamnak kerti zuhanyt és fej nélküli napozást, isteni, kellőképpen visszahozza a nyári hangulatot és még tömeg sincs. Na mennem kell semmit tenni a teraszra:)

Posted by: Erika Repassy | July 31, 2016

Létezés

sky01Telnek a hétköznapok, főleg Biatorbágyon, csak a kontrollokra megyek be a városba (pl. holnap). A családnak köszönhetően lekerült minden teher a vállamról, az utóbbi napokban már főztem is, többnyire sikerül kicsit mindent melléöntenem, ez így izgalmas, nagy baleset nem történt és még az összes ujjam is a helyén van. A síkokat továbbra is 3D-ben látom, a konyhát meg 2D-ben:)
Minden nap sikerül 1,5-2 órát gyakorolnom és van egy-két olyan benyomásom, ami mindenképp újdonságnak számít. Ma például kipróbáltam a krepp bandázs fejre tekerését meghatározott módon “szemproblémákra.” Ezt eddig hanyagoltam, mert az arccal lefelé alvás eléggé kikészítette a homlokomat – kicsit olyan érzés, mintha az egész homloküreg az elülső agylebennyel együtt kb. 3 centire hátraköltözött volna – illetve az államat – lassan olyan bőrkeményedés lesz rajta, hogy a sarokreszelőt is bevethetem. Naszóval bandázs. Ez olyan, mint egy fásli, csak lazább szövésű és rózsaszín – ez utóbbi teljesen érdektelen részlet. Erősen meg kell csavarni, aztán ebből két réteget a szemöldök fölé helyezni úgy, hogy a beteg szem halántékát húzza hátra. A többi sallangos részt pedig csak rá kell tekerni a fejre. Igen, ez az a kép, amikor úgy nézel ki, mint egy elfuserált kukta vagy egy “jobbhatávolrólkikerülöm” alak a pszichiátriáról. Aztán belevágtam a gyakorlásba és láss csodát: egyszer csak hűvösség került a jobb szemembe, tér a szemüregbe és lenullázódott az agyam. Semmi nem volt. Se nappal, se éjjel, se férfi, se nő, se hideg, se hő, semmi nem volt és minden volt. A minden teljessége a semmi akarásával. A létezés egyszerűsége és természetessége. Belégzés, kilégzés. Ez maradt. És akkor az idegrendszer azt mondta: köszönöm.

Posted by: Erika Repassy | July 28, 2016

Szemrevételezéseim

eye-anatomy

Nahát képzeljétek el, azért volt egy-két kalandos dolgom mostanában.
Az egyik még a kórházban, ahol a kötelező EKG-n is átestem, valamikor a kétségbeesős első estén. Rám rakták a cuppanós cuccokat és beindították a motort. Azzal foglalatoskodtam, hogy miként változnak a bipbipek normálisan illetve tudatos kilégzéssel és persze lassabbak lettek az utóbbinál, de mihelyst tudatvillanásom alakult ki a műtét gondolata kapcsán, jelentősen felgyorsultak a monoton jelek. Háromszor is ki kellett nyomtatni az eredményt, gondolom, talán ez fura képet festhetett egy betegről, meg az is lehet, hogy nem.

A másik érdekesség, hogy a buborék és a gáz hatására (?) a 3D-s szituációkról készült 2D-s fényképek háromdés képet adnak, ha rájuk nézek. Na? Valaki?

Na és még egy: az esetleges híresztelésekkel ellentétben isteni semmit se csinálni! Amúgy azért napról napra picit aktívabb vagyok, ahogy jobban látok ki a buborék felett, ma már reggelit is készítettem és nem vágtam el az ujjamat, azért a tollkupakot még mindig nem találom el elsőre, viszont naponta kb. 1,5-2 órát gyakorlok, ahogy és amit instrukcióban kaptam – ami most azért egy kicsit eltér az orvosi meglátástól, úgyhogy igyekszem használni az intelligens, intuitív iránytűmet, amihez inkább csak belső szem kell. Füvet is locsoltam tegnap este, ahol csak állnom kell egy helyben:) A tegnapi kórházi kontroll is viszonylag jó hírekkel szolgált, szépen gyógyul, aminek gyógyulnia kell, de úgy látom, azért a jövőre is marad egy-két szemcucc…de ezen most hivatalból sem fogok aggódni.
Szóval alakul ez, még ha lassan is…
Nagyon köszönöm a sok jókívánságot meg biztatást, azért azt be kell valljam, ez az eset csapta ki a biztosítékot egyelőre a legjobban az elmúlt 43 év alatt…

Posted by: Erika Repassy | July 26, 2016

Az aranyhal-lét

goldfish_by_zsoltkosa-d391lu1Buborék. Ennyit látok. Egy bazi nagy buborékot. Ami remeg, rezeg, mozog, úszik, ahogy az egy buboréknak dolga. A műtét tehát sikerült. Minden elhangzott szóra figyeltem, nehogy legyen egy „jaj, na az ott…meg még ez is” kifejezés a fejem felett. De nem volt. A spártai első nap után a reggel ismét vizsgálattal kezdődött, már régen nincsenek formális vizitek, csak folyosói sorbanülés, sokszereplős látásvizsgálat az elmaradhatatlan pupillatágító cseppek után. A buborékon át sejtelmes képeket látok, felette pedig élesen – némi fénytükröződéssel – de oda nem igazán tudok nézni, mert nem esik jól és mert nem is szabad. 30 perc arccal le, 30 perc fejjel normálisan és marad az arccal lefelé alvás. Egyszer véletlenül belenéztem a tükörbe és láttam mindenféle bevérzést, kislattyogtam a nővérekig a szabad 30 percemben megkérdezni, hogy ez normális-e. „Belenézett a tükörbe?” – kérdezték mosolyogva– „nem érdemes, persze, hogy normális”. Azt kell mondjam, hogy a kórházi tartózkodásom messze felülmúlta a várakozásom (mondjuk nem volt várakozásom vagy vágyam egy kórház iránt sem), mindenki maximálisan kedves és segítőkész volt, a szoba rendezett, tiszta, az orvosok nagyon profik és az ebédet is megettem J Szóval mondanám, hogy 10-ből 10 pont és ha a majd látok is, akkor 10+ lesz. Azóta olvastam a honlapjukon, hogy a Szemészeti Osztály az ország legmagasabb minősítését is elnyerte és kitűnően felszerelt helyről van szó. Meg azt is, hogy a helyén gyógyfürdő volt a II. VH-ig. Ma is tanultam valamit.

Pénteken kiengedtek, beindult a családi gépezet: Anyukám és Kevin felváltva látnak el, mert maximálisan kímélő módozatban létezem egyelőre arccal lefelé, fejjel 45 és 90 fokos módon. Semmi felfelé nézés, fejemelés, hátonfekvés. Kb. egy hónap, amíg a buborék eltűnik, eddig tanítani biztosan nem fogok. Itthon gyakorlatilag egyelőre semmit nem csinálhatok, viszont Stephanie Quirk (NZ) által küldött jógaterápiát jóváhagyták, ami az első 6 hétben ülő előrehajlások fejalátámasztással. És persze marad az arccal lefelé alvás. A természetgyógyászom Dr. Kertész Ágnes (szeged) irányításával szedek homeopátiás cuccokat – többek között nyugtatót is – „hogy ne is jusson eszembe semmilyen csinálhatnék”. Örömmel jelentem: működik! És még aludni is tudok. Igen, arccal lefelé. Hetente pedig az egyetlen programom, hogy egyszer bemegyek a kórházba vizsgálatra.

Összeraktam egy gyors mérleget magamnak:

Ami elveszett:

a múlt heti londoni továbbképzés L

a most hétvégi szlovéniai tanítás L

a „rendes” gyakorlás és tanítás úgy általában

ja, a látásom temporálisan L

DE

VÉGRE itthon vagyok és élvezem Biatorbágy nyugalmát úgy, hogy nem kell sehova se rohannom

VÉGRE nem csinálok semmit és nincs bennem semmi feszkó

VÉGRE most aztán tényleg minden munkát delegálhatok, mert úgysem tudom elvégezni és nem hiszitek el, nagyon de nagyon jól esik

VÉGRE Kevin is itthon van nyáron és lóghatunk együtt egy kicsit felhőtlenebbül mint eddig – még ha a bringázás ki is esik a képből

 

Posted by: Erika Repassy | July 25, 2016

RetinaTovaTűnés

UpavsitaKórházasanaMegkísérlem a blogírást. Blogírni akkor szoktam, ha van miről. Vagy még akkor se sokszor. Mostanában lenne bőven miről, a januárban-februárban még csendesnek látszódó év alapjaiban borult fel – ami nem baj, mert emergency-ben elég jó vagyok, de azért ami sok, abból elég.
Kevin is úgy döntött, hogy az elmúlt hónapok mindenségét feldolgozandó itthon marad nyárra – történetünkben először, hogy nyugizzunk, nyaraljunk, napozzunk, stb. Újrakalkulálás, újrakalkulálás, újrakalkulálás…
Pont egy hete kezdődött a szemsztori, amikor is a reggeli ügyintézés, gyakorlás során/után éreztem, hogy valami jobb alul nincs rendben a látószögemben. Persze lehet a napsütés, az idegesség vagy akármi, úgyhogy mentem tanítani egy jó kis székes hátrahajlós órát. Szerencsére csak egyet. Hazafelé felhívtam a biai szomszédomat, aki szemorvos (Obermayer Katalin, ajánlom, ha a Váci út/Csepel környékén kerestek valaki jót). Este elmondtam az észlelésem, de nem biztatott sok jóval. Mindegy, gondoltam, majd kialszom magam és reggelre nyoma sem lesz. Aztán reggel lett és nyoma lett, maradt, a szürkés pacni nagyobbra nőtt és nem láttam át rajta semmit de semmit. Pont hívott, amikor a kertben az újrakalkuláláson járt az eszem és kezembe nyomott egy azonnali beutalót a Szentimrébe. Behajtottam a kocsival a városba sűrűn jobbra fordítva a fejem, hogy lássam a versenytársakat a Budaörsi úton. Szemészet fent, betegfelvétel lent, szemészet megint fent, pupillatágító csepp, türelem, látótér vizsgálat, türelem, sok beteg, némi feszültség a levegőben, vizsgálat és azonnali mobilhívás: “itt egy fiatal hölgy ouGJRHgou(/+!=(+%-gal, mit csináljunk vele? Ma lesz műtét? Ja, csak holnap? És ki műt? OK, küldöm.” És akkor kikapcsoltam az újrakalkuláló computert a fejemben és kétségbe estem, hogy ez így most nem, a szememet semmiképp, ilyet nem és nemésnemlehetigaz…”Nyugodjon meg, maga okos volt és azonnal bejött a kórházba, holnap megműtik retinaleválással, jó orvos kezében lesz, rutinos, nem lesz semmi baj” Hát a sokkhatás nem maradt el, az agy ismét bekapcsolt és óvatos fejtartással beköltöztem a Szentimrébe. Aznap csak háton feküdhettem párna nélkül, a pacni folyton nőtt egy icipicit, néha kétségbe estem és alapvetően és leginkább egyáltalán nem hittem el, hogy a szememhez valaha bárki is hozzá fog nyúlni. -8-as szemmel bármit, csak a szememet ne! Hát nem aludtam sokat, pedig még a homeopátiás nyugtatót is beszedtem, de mihelyst kialakult egy jóleső elengedettség, élesen belém hasított a műtét ténye és képe. Még jó, hogy az élet hajnalban kezdődik a kórházakban, úgyhogy az agóniához társultak a nagyon kedves és segítőkész nővérek, vérvétel, EKG, pupillatágítás, aztán találkoztam A műtő orvossal, Dr Gáspár Ákos higgadtan megvizsgált, tájékoztatott a jó hírről, hogy az eset nagy százalékban korrigálható, megtudtam a műtét menetét és hogy nemsokára már sétálhatok is felfelé a műtők szintjére. Kaptam nyugtatót, sok pupillatágítót, érzéstelenítőt, rengeteg figyelmet, hogy jól vagyok-e, minden OK-e, aztán két injekciót a belső szemzugba, triplacsekkolást, hogy tényleg érzéketlenné vált-e a jobb szemem, aztán séta a műtőasztal felé, letakarás, lélegzetfigyelés és tényleg eltelt a kritikusnak hitt fél óra. “Mi megtettük a magunk részét, most az Ön dolga következik” – hangzott a végszó, visszaséta az szobához és pihenés – szigorúan arccal lefelé 50 perc, 10 perc fejjel normálisan (max felfelé), ebbe pont belefér egy WC menet.

Posted by: Erika Repassy | January 14, 2016

International workshops in Budapest 2016

  • 2016 May 14-15 BOBBY CLENNELL (USA)
  • 2016 Szeptember 10-13. STEPHANIE QUIRK (NZ)
    Day1+2.  (weekend) General workshop – open for experienced practitioners
    Day 3+4: adjusting & therapy application – for certified Iyengar yoga teachers only!
  • 2016 November 26/27 LAURIE BLAKENEY (USA)

További részletek a Guest teachers 2016 aloldalon. / More info on Guest teachers page.

Posted by: Erika Repassy | November 22, 2015

INDIA-újratöltve

 

27 November

Idén – hamarabb mint gondoltam – ismét India van napirenden sok újdonsággal, pl. elektronikus vízumigényléssel, szállodával apartman helyett, Quatar Airways Turkish helyett, vizsga és oktatóképző konferencia, 8 napos intenzív kurzus Geeta Iyengarral a szokásos egy hónapos tartózkodás helyett. Részletek az INDIA aloldalon. Tartsatok velem:)

 

Posted by: Erika Repassy | September 17, 2015

IYENGAR jóga BIATORBÁGYON!

kep_kozepes

Az október 6-i óra ingyenes!

Árak: 2000 Ft/alkalom ill. 9000 Ft/5 alkalmas bérlet (érvényes 8 hétig)

Amit hoznod kell: magadat, kényelmes, de lehetőleg ne túl bő vagy túl szűk ruhát ruhát, hogy érzékeld a tested, légy mezítláb, hogy érezd a talajt, minden mást (pl. jógamatracot) mi biztosítunk.

Ha kezdő vagy, ne habozz, gyere bátran.

Ha már jógáztál, gyere és mutatjuk, merre van a következő lépés.

Ha valamilyen problémád van (pl. ízületi), szólj és adunk alternatívát.

Ha kérdésed van, kérdezz.

Egy dolgod van: csináld, gyakorolj rendszeresen, fejlődj. Mi is ezt tesszük és nagyon szeretjük!

Older Posts »

Categories

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.