Feje tetején a világ vagy csak én létezem furán ebben a világban?!

Kedves Blogom, ne haragudj, hogy ezer éve nem írtam, csak mostanában szóhoz sem jutok. Csupán két év telt el, de azóta újraosztották a lapokat odafentről. Csak úgy kapkodom a fejem. Előbb a covid miatt fagyott le részlegesen a szoftverem, most meg ez a borzalmas háború és annak beláthatatlan következményei nyomasztják a hétköznapjaimat. Két éve a jógastúdión aggódom, mindazok ellenére, hogy viszonylag jól átvészeltük az eddigi zivataros időket. DE fájdalmasan látjuk, hogy rengetegen eltűntek, főleg helyiek, budapestiek, akiknek akár útba is esnénk, olyanok, akiknek nem csak egy hétig jelentett sokat a jógamatracon való fejlődés, az egészségre, az egyensúlyra való fókuszálás. Legalábbis úgy hittük.
Fáj látni, hogy ilyen egyszerűen eldobható “termékké” vált mára egy önfejlesztő út. Szerencsére jönnek újabb lendületet vevők és talán a mostani kezdeti érdeklődés tartósabbnak is bizonyul, mint a korábbi kezdő titánok “mindenképp jövök jövő héten is” tovatűnése és igen, az is benne van a pakliban, hogy ez a műfaj valóban nem mindenkinek való.

Mert a változások egyszer csak tényleg elkezdenek történni, de ahhoz szisztematikus és rendszeres tevésre van szükség. Kitartásra, fegyelemre és felfedező, kutakodó lelkesedésre. Mert a jóga, ha nem törődsz vele, egyszer csak elengedi a kezed és eltűnik a csoda lehetősége. És akkor már végleg egyedül maradsz.

Tegnap szembejött velem egy “ValamilyenMásMozgásformárólSzóló” hirdetés. Szándékosan nem írom ki, hogy mi volt az, mert tényleg nem ez a lényeg. Egy pillanatra átsuhant rajtam valami. Több mint egy gondolat vagy mint egy érzés, inkább valamiféle bizonyosság volt arról, mit is jelentett nekem a jógagyakorlás az elmúlt 20 évben. Ha csak fizikai edzésben tartás lenne, rég nem csinálnám, hiszen a táncot sem azért szerettem, mert fitten tartott. Abban is benne volt a művészet átlényegítő ígérete, ahogy jógához is szorosan hozzátartozik, de mégis van még valami, ami talán az egész átalakulás szentsége, a hitben való megszilárdulás, annak táplálása. Valóban olyan ez, mint egy ima, egy belső tisztulás, önfeladás, önátadás anélkül, hogy erre egyébként “feliratkoznál”. Nehezen lehet ezt leírni úgy, hogy az ember a színtiszta spiritualitást próbálja megfogalmazni, ahogy mesterünk, B.K.S. Iyengar ezt az “Isten által alkotott vallásosságnak” hívta az ember alkotta vallással ellentétben.

És őszintén itt nyer értelmet az egész eddigi életutam: a művészetek gyakorlása (valamelyest a tánc és mindenképp a zene), a mozgás mindenkori imádata, egy általános iskolai légzéstechnika maradandó emléke, a Szent Ferenchez kapcsolódó középiskola, az angol nyelv elsajátításához való ragaszkodás (hiszen a mai napig ezen a nyelven tanulok és ez teszi lehetővé a házasságomat is) és az a tény, hogy még mindig itthon vagyok és tanítok is csak így nyer értelmet.

Talán mindez valamiféle pecsétet rak a mai napra, a mostani állapotokra, a létezés szükségességére. Valamiféle kapaszkodót nyújt, hogy semmi nem történik véletlenül, minden egy lépéssel visz előre sokszor anélkül, hogy látnánk a “célt”. Az út a legfontosabb és az út értelmében való hit. Anélkül nincs még egy lépés, anélkül nincs még egy nap.

Tenni a dolgunkat a legjobb tudásunk és szándékunk szerint.
Ma, holnap és azután.
Végül csak ez maradt.

Kedves olvasó. Találd meg Te is azt, ami hozzád szól és ha megtaláltad, öntözgesd naponta, hogy tartsa benned a lelket, hozzon derűt , kitartást és hitet, hogy értelemmel haladj a létezés hétköznapojaiban.

Jógázz. Lélegezz, Létezz.

Morfondírozom megint. Az úgy volt, hogy Karácsonyra hazaértünk Indiából és szuper hangversenyekre szóltak jegyeink. Többek között az Esszencia zenekar december 30-i koncertjére a felújított Zeneakadémián. S bár tanítás után igyekeztünk át a városon sebtiben, azért mégis időben érkeztünk, hogy egy frissítő ital és valami harapnivaló is beleférjen az estébe. A pultnál mosolygós arcok, csak én fagytam le a bécsi perec láttán, ami egymás tetején sorakozott egyesével becsomagolva…nejlonzacsiban. Ez most komoly, kérdeztem…muszáj – szólt a válasz.

Fogós, ravasz kérdés ebben a dzsungelben, amivé változott a hazai jógaélet. Na persze nem példátlanul, hiszen a „nyugathoz” képest még mindig nincs minden irányzat jelen Magyarországon, de lassan hozzuk a new yorki átlagot a minden sarkon három jógastúdióval.

Nehéz kérdés, mert ha kitalálod, hogy jógázni szeretnél, akkor kezdődik csak a java: hova menjek? Kihez?

CSÜTÖRTÖK reggel ismét. Egy hónap után megint a Szent Imre lépcsőin kúszom felfelé. Lelkesen vagy sem, muszájból, saját vállalásból. Jöhet a bal oldali muri. Ismét meg vagyok hatva a folyamatos kedvességtől, ahogy lépésről-lépésre közelebb kerülök a műtőhöz. Valahogy ismét a kora reggeli csoportban kötök ki, úgyhogy 8:30 körül már a kórház labirintusában követjük idegenvezetőnket az osztálytól fura mód messzire tervezett műtőhöz, bár legalább mozgunk egy kicsit a mozdulatlan fekvés előtt. Beöltözés, érzéstelenítés, vérnyomásmérés, majd eldől a műtéti sorrend. Ma reggel a bal szemek vannak túlnyomó többségben.

Körültekintően. Alapvetően azt gondolom, jógagyakorlóvá kell válnod. Ami azt jelenti, hogy évekkel ezelőtt elkezdtél érdeklődni a jóga iránt, kipróbáltál jógaórákat, irányzatokat, oktatókat és az évek során kezd kikristályosodni, melyik metódus érdekel igazán. Ha ez megvan, a következő lépés a metóduson belül találni egy olyan oktatóképzőt vagy mentoroktatót, akivel együtt tudsz dolgozni. Mert bár egy adott metódus ugyanarról szól (és szerencsés esetben indiai gyökerekkel rendelkezik, sőt, még jobb, ha élő metódusról van szó), az oktatók stílusban mégis különböznek egymástól, ami leginkább a személyiségek sokszínűségéből fakad.

Nem panaszkodom, van min dolgoznom nekem is és a két szemnek is minden nap. Na de micsoda felfedezéseket lehet tenni mindeközben, egy egész új világ tárul fel, nem csak a külsőre gondolok, hanem a belső érzékelésre, a belső folyamatokra.

Felállás:

• jobb szem -3-asra cserélődött, vadiúj, csillog-villog
• Bal szem egyelőre maradt -9 és felkészül a cserére

Látási opciók:

Szemtelenül ismerősök ezek a pózok, a megközelítés, a tempó. Gyakorlok. Sőt, mivel már a műtét után délelőtt 11-re hazaértem a kórházból, délután lett erőm megtalálni a hengerpárnát, a széket és a takarókat. Az ilyen eü kondícióknál két iránymutatás van: egy jóval tapasztaltabb oktató iránymutatásai Iyengar terápiás tudása alapján, a másik pedig a józanész. Az előbbit ismét Stephanie Quirktől kaptam, a másikból meg még akad ennyi idősen is. 3 év után meg pláne. SQ egy édes kis sztorit is mellékelt magáról a mesterről, aki szintén átesett szürkehályog műtéten idősebb korában. Egy nap szobafogság után átsétált az intézetbe, felkötötte a fejére a bandázst és egy jót gyakorolt…ahogyan szokott, de belőle csak egy van.

Nemrég még a Balaton türkizes ragyogása  kápráztatta a szememet, tegnapelőtt meg a pupillatágító+érzéstelenítő+műtőlámpa kombó. A horizontális lét megannyi árnyalatai. A szürkehályog műtét elkerülhetetlen egy retinaleválás után. 3 évig versenyt futottunk az idővel, igyekeztünk kitolni az újabb beavatkozást, hogy addig is fejlődjön a technológia, esetleg változzon a támogatás. A 3 év egyébként dobogós helyezés, csakúgy, mint a műtéthez szükséges makulátlan labor és EKG lelet. Lehetetlen elvonni a jóga hatását mindezekben, bár konkrét bizonyításra nyilván nincs lehetőség.

FOR ENGLISH PLS SCROLL DOWN

Napok óta mocorog bennem az írás, aztán tegnap megtaláltam rá a koronát, Bartók koncerten voltunk. De ne fussunk ennyire a dolgok elébe. Napok óta nyugtalan vagyok (talán a telihold miatt) és kiábrándult az emberiségből (hát ide írhatnék bőven dolgokat…). Fura dolgok történtek a stúdióban is, egészen elképesztő elképzelésű emberek sétáltak be, akiknek eszükbe sem jutott, hogy beilleszkedjenek, együttműködjenek és azon tűnődtem, hogy ez a stílus a világon sehol nem menne el.  Már gyerekkoromban úgy nőttem fel, hogy nekem kicsi ez az ország. Nem hiányoznak extra négyzetkilométerek, hanem a gondolkodás, a nézőpontok túlontúl provinciálisoknak, egyoldalúaknak tűntek, szerintem a világ már akkor is ennél sokkal szélesebbnek festett, pedig csak a 80-as éveket írtuk. Alig vártam a lehetőséget, hogy végre eltűnjek innen, úgy tettem, hogy soha, de soha nem akartam hazaköltözni. Ahogyan férjhez menni sem. És ahogy kint a jóga a mindennapjaim részévé vált, úgy kezdett kitisztulni a kép. Valahogy lassan minden megtalálta a helyét. Akkor kezdtem rájönni, hogy ez a tetszik/nem tetszik dolog mérhetetlenül csak a felszín és egy óriási csapda, igazából azt kell megtalálni, amivel/akivel dolgom van. Ekkor költöztem haza, immáron New Yorkból és egy vőlegénnyel együtt. Itthon megtaláltam a nagybetűs küldetést, hogy a nemzetközileg már óriási elismerést és történelmet maga mögött tudó IYENGAR metódusnak adjunk itthon is egy lökést. A házasságunk sem volt kérdés, mert Kevinben megtaláltam mindent, ami egy kapcsolatot jelentéssel tölt meg. És őszintén mondom, ha ez a kettő nem lenne életem óriási része, akkor már nem lennék itthon, mert nekem ez a hely továbbra is szűkös. Aztán tegnap a BFZ Bartók estjére voltunk hivatalosak. Bartókhoz valahogy, valami meghatározhatatlan okból különös kötelék köt. Tegnap kiderült, Kevint is. Már akkor régi ismerősként köszön, amikor meglátom arcát egy fotón (P.S. valamiért a stúdiónk és a Bartók Béla úton van). Román és magyar parasztdalokkal kezdődött a program és elmondhatatlanul a húsomba hasított. Igen, a kultúra, a hovatartozás egy olyan gyomorcsavar, amit nem tudsz kikúrálni magadból. Egy olyan kódolás, ami zsigeri szinten szervezi az életedet. Hiába súrolod, nem jön le, csak a személyiséged legmélyebb rétegével együtt. A kékszakállú herceg vára, régi tanulmányaim egyik mumus darabja végre ismerősként csengett és a nehezen érthető harmóniák a létezés legmélyebb bugyraival rezonáltak egy órán keresztül, amíg aztán csendesen minden eltűnt. Születésnap. Nem így terveztem, de reflektálásra nyitott teret és néha nem árt számot vetni, honnan jöttem, merre tartok, hogy lássam, a lépéseimnek van-e értelme, szolgál-e egy nagyobb képet, mert az idő ebben az életben véges és elfecsérelni luxus. Hogy hogy vagyok? Kérdeztétek. Hát így. Úton…

…avagy kérdeztétek, összeszedtük, leírtuk

K(érdező): Gratulálok először is és kérdezem, hogy nagy megkönnyebbülés egy ilyen vizsga után lenni?

R.E: Az az igazság, hogy így bő egy héttel a vizsga után már egyre kevésbé érzem. Aznap tényleg jó napom volt, valahogy éreztem, hogy ezt sikerült most a legjobb tudásom szerint megvalósítani, aztán a majd’ egy hetes várakozás járt némi feszültséggel, az eredménnyel a kezemben azonban persze boldog vagyok és mindenképp megkönnyebbülés, hogy jelen állás szerint nem fogok már többet vizsgázni ilyen keretek között.

K: Akkor ez a legmagasabb fokozat az IYENGAR jóga oktatása terén?

R.E: Nem, ez a tanítási oklevelek hierarchiájában a hetedik szint, de a többit már csak az indiai anyaintézményben kapja meg az ember, ha megérik rá.

K: Hogy néz ki egy ilyen vizsga?