
Kedves Blogom, ne haragudj, hogy ezer éve nem írtam, csak mostanában szóhoz sem jutok. Csupán két év telt el, de azóta újraosztották a lapokat odafentről. Csak úgy kapkodom a fejem. Előbb a covid miatt fagyott le részlegesen a szoftverem, most meg ez a borzalmas háború és annak beláthatatlan következményei nyomasztják a hétköznapjaimat. Két éve a jógastúdión aggódom, mindazok ellenére, hogy viszonylag jól átvészeltük az eddigi zivataros időket. DE fájdalmasan látjuk, hogy rengetegen eltűntek, főleg helyiek, budapestiek, akiknek akár útba is esnénk, olyanok, akiknek nem csak egy hétig jelentett sokat a jógamatracon való fejlődés, az egészségre, az egyensúlyra való fókuszálás. Legalábbis úgy hittük.
Fáj látni, hogy ilyen egyszerűen eldobható “termékké” vált mára egy önfejlesztő út. Szerencsére jönnek újabb lendületet vevők és talán a mostani kezdeti érdeklődés tartósabbnak is bizonyul, mint a korábbi kezdő titánok “mindenképp jövök jövő héten is” tovatűnése és igen, az is benne van a pakliban, hogy ez a műfaj valóban nem mindenkinek való.
Mert a változások egyszer csak tényleg elkezdenek történni, de ahhoz szisztematikus és rendszeres tevésre van szükség. Kitartásra, fegyelemre és felfedező, kutakodó lelkesedésre. Mert a jóga, ha nem törődsz vele, egyszer csak elengedi a kezed és eltűnik a csoda lehetősége. És akkor már végleg egyedül maradsz.
Tegnap szembejött velem egy “ValamilyenMásMozgásformárólSzóló” hirdetés. Szándékosan nem írom ki, hogy mi volt az, mert tényleg nem ez a lényeg. Egy pillanatra átsuhant rajtam valami. Több mint egy gondolat vagy mint egy érzés, inkább valamiféle bizonyosság volt arról, mit is jelentett nekem a jógagyakorlás az elmúlt 20 évben. Ha csak fizikai edzésben tartás lenne, rég nem csinálnám, hiszen a táncot sem azért szerettem, mert fitten tartott. Abban is benne volt a művészet átlényegítő ígérete, ahogy jógához is szorosan hozzátartozik, de mégis van még valami, ami talán az egész átalakulás szentsége, a hitben való megszilárdulás, annak táplálása. Valóban olyan ez, mint egy ima, egy belső tisztulás, önfeladás, önátadás anélkül, hogy erre egyébként “feliratkoznál”. Nehezen lehet ezt leírni úgy, hogy az ember a színtiszta spiritualitást próbálja megfogalmazni, ahogy mesterünk, B.K.S. Iyengar ezt az “Isten által alkotott vallásosságnak” hívta az ember alkotta vallással ellentétben.
És őszintén itt nyer értelmet az egész eddigi életutam: a művészetek gyakorlása (valamelyest a tánc és mindenképp a zene), a mozgás mindenkori imádata, egy általános iskolai légzéstechnika maradandó emléke, a Szent Ferenchez kapcsolódó középiskola, az angol nyelv elsajátításához való ragaszkodás (hiszen a mai napig ezen a nyelven tanulok és ez teszi lehetővé a házasságomat is) és az a tény, hogy még mindig itthon vagyok és tanítok is csak így nyer értelmet.
Talán mindez valamiféle pecsétet rak a mai napra, a mostani állapotokra, a létezés szükségességére. Valamiféle kapaszkodót nyújt, hogy semmi nem történik véletlenül, minden egy lépéssel visz előre sokszor anélkül, hogy látnánk a “célt”. Az út a legfontosabb és az út értelmében való hit. Anélkül nincs még egy lépés, anélkül nincs még egy nap.
Tenni a dolgunkat a legjobb tudásunk és szándékunk szerint.
Ma, holnap és azután.
Végül csak ez maradt.
Kedves olvasó. Találd meg Te is azt, ami hozzád szól és ha megtaláltad, öntözgesd naponta, hogy tartsa benned a lelket, hozzon derűt , kitartást és hitet, hogy értelemmel haladj a létezés hétköznapojaiban.
Jógázz. Lélegezz, Létezz.
You must be logged in to post a comment.